Jövőre ismét fellendülhet a magyarországi turizmus: mutatjuk, mire számítanak a szakemberek

Világgazdaság   
  Megosztom
Jövőre ismét fellendülhet a magyarországi turizmus: mutatjuk, mire számítanak a szakemberek

Lezárult a vidéki szálláshely-fejlesztési program, most a fürdők, kastélyok és várak korszerűsítésének támogatása következhet – mondta a Világgazdaságnak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A portál többek közt kitért arra, hogy a vendéglátóhelyeknek és a turisztikai attrakcióknak még az idén kötelező lesz regisztrálniuk a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK). Ahogy Guller Zoltán mondta, mindent szeretnének tudni, ami ahhoz szükséges, hogy teljes mértékben adatalapú ágazatirányításra térjenek át az intuíciókon alapuló helyett.

Ezzel az elsők között leszünk Európában. 2019 nyarától Magyarország valamennyi, csaknem negyvenezer szálláshelyének elemezzük az adatait, így pontosan tudjuk, hogy hány vendég tartózkodik hazánkban, hány évesek, melyik városban élnek, mikor foglalták a szállást, vagy éppen mikor fizettek. Az új, big data alapú kutató-elemző tevékenységünknek köszönhetően fontos elemzéseket és előrejelzéseket készítünk az ágazat aktuális helyzetéről és jövőjéről, tiszteletben tartva mindenkinek a személyiségi jogait. Ráadásul a KSH-val ellentétben nem hónapokkal később, hanem azonnal

- tette hozzá.

A program sikere nem kérdőjelezhető meg, ezért az Országgyűlés elé vittük a kiterjesztését az éttermekre, cukrászdákra, kávézókra, zenés-táncos helyekre, bárokra, minden olyan vendéglátóhelyre, ahol az online pénztárgép kötelező. Ha a parlament elfogadja, a napi átlagforgalmat, az alkoholos és nem alkoholos italforgalmat számlatételenként tudjuk majd elemezni. Az attrakciók esetében vidámparkok, közfürdők, múzeumok, sportlétesítmények, várak, kastélyok vagy éppen a hop on, hop off buszok adatait tudjuk majd elemezni. Mivel ezektől függetlenül rendelkezünk a Magyarországra érkező külföldiek mobilcella-információival és bankkártyaadataival is, szinte teljes képet alkothatunk a belföldi és a beutazó turizmusról

- emelte ki.

Ahogy a portál írja, újratervezték a 2030-ig megalkotott Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiát. Ezzel kapcsolatban pedig arra voltak kíváncsiak, hogy mikor lehet meg az eredetileg várt ötvenmillió vendégéjszaka. Erről kérdezték a szakembert.

Ha nem tör ki a világjárvány, már az idén vagy jövőre meglett volna, 2019-ben tartottunk ugyanis 41,5 millió éjszakánál. De nem a vendégéjszakaszám az egyetlen fontos mutató, sokkal fontosabb az egy vendégre jutó napi költés. Magyarország kapacitása is véges, egy tízmilliós országba húszmillió turistánál többet nem célszerű hívni. Két éve csaknem húszmillió turista járt nálunk, már nem annyira mennyiségi, sokkal inkább minőségi ugrás kell. Többet költő, minőségi vendégkör a cél. Ezért is jó, hogy egyre nagyobb számban jöttek a tengerentúlról is turisták. Ha nincs a Covid, az amerikai vendégek száma már megelőzte volna a britekét

- mondta Guller Zoltán.

Arra a kérdésre, hogy mindent újra kell-e kezdeni a járvány után azt mondta, teljesen más időket élünk, de még a világ száz legfontosabb turisztikai szereplője között sincs konszenzus abban, hogy merre tovább.

Mi leültünk negyven szakmai szervezettel, és megalkottuk a Covid utáni turizmus új nagykönyvét, amely részben a régire épül, részben új, és ha szükséges, módosítjuk majd. Bízom benne, hogy jövőre elérhetjük a 2019-es bezzegév szintjét

- mondta a szakember.

Az interjú itt folytatódik.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

világgazdaság

turizmus

belföldi turizmus

belföldi utazás

magyar turisztikai ügynökség