Megtévesztéssel élhetett a bankkártyás terminálokat telepítő cég

HelloVidék   
  Megosztom
Megtévesztéssel élhetett a bankkártyás terminálokat telepítő cég

A nemzeti versenyhatóság eljárást indított a Fizetési Pont Kft.-vel szemben, mivel a cég valószínűsíthetően megtévesztette üzletfeleit bankkártya-elfogadó terminálok telepítésével kapcsolatos szolgáltatásaival kapcsolatban. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

A nemzeti versenyhatóság eljárást indított a Fizetési Pont Kft.-vel szemben, mivel a cég valószínűsíthetően megtévesztette üzletfeleit bankkártya-elfogadó terminálok telepítésével kapcsolatos szolgáltatásaival kapcsolatban.

A vállalkozás ugyanis – többek között Facebook és Google hirdetésekben, szórólapokon, valamint lottózóknak és kereskedőknek címzett küldeményeiben – valószínűleg megtévesztően sugallta, hogy a bankkártya-elfogadó terminálok számának növeléséhez nyújtott állami támogatás kizárólag az általa telepített POS-terminálok esetén elérhető. A cég emellett szintén valótlanul titulálhatta kedvezményesnek, akciósnak az ajánlata egyes elemeit – így különösen a terminálok telepítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó díjakat, valamint a kereskedői jutalék mértékét.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Címlapkép: Getty Images

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 4,73 százalékos THM-el, és havi 96 143 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCreditnél. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 5,49% a THM; a Budapest Banknál 5,68%; a Sopron Banknál 5,72%,  a MagNet Banknál pedig 5,73%; míg az Takarékbanknál 5,78%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, a Raiffeisen Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bankkártya

bankkártyás fizetés

terminál

csalók

eljárás

nemzeti versenyhatóság

megtévesztés

hamis információ

félrevezetés

vállalkozás