Indul a szezon, fókuszban a biztonság: munkaügyi tájékoztatók segítik a diákmunkásokat

HelloVidék   
  Megosztom
Indul a szezon, fókuszban a biztonság: munkaügyi tájékoztatók segítik a diákmunkásokat

A munkát vállaló diákok kiszolgáltatottabbak a több tapasztalattal, jártassággal rendelkező felnőtteknél. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a fiatalok biztonsága érdekében idén is közzétette a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatóit – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, a nappali tagozatos tanulók, hallgatók vakációs munkavállalását 2021-ben is 3 milliárd forinttal támogatja a tárca.

A munka törvénykönyve szerinti általános szabály, hogy az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves, ugyanakkor bizonyos feltételek megléte mellett a 15. életévüket betöltöttek is dolgozhatnak. Munkaviszonyt kizárólag írásba foglalt munkaszerződéssel lehet létesíteni. A dokumentumban minimális tartalmi követelményként rögzíteni kell az alapbért és a munkakört. Ha a szerződés nem tartalmaz konkrétumot az időtartamról, akkor határozatlan idejűnek minősül.

A 18 év alattiak esetében a munkavégzéshez, szerződéskötéshez a szülőnek vagy gondviselőnek írásban kell hozzájárulnia. A munkaviszony létesítését legkésőbb a munkába lépésig be kell jelenteni az adóhatóságnak. A munkavállalók az Ügyfélkapun is tájékozódhatnak arról, hogy a foglalkoztató teljesítette-e ezt a kötelezettségét. A jogviszonyok lekérdezését a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság honlapján található segédlet könnyíti meg

– közölte az államtitkár.

A munkavégzésükre vonatkozó speciális szabályok szerint a fiatalok éjszakai munkát nem végezhetnek, részükre rendkívüli munkaidő sem rendelhető el. A napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet, pihenőnapjaik nem oszthatók be egyenlőtlenül, munkaközi szünetük időtartama hosszabb.

A nyáron dolgozó diákokra is érvényes a minimálbér vagy a garantált bérminimum. Ha egy fiatal napi nyolc órát dolgozik, havi bérének legalább 167 400 forintnak kell lennie. Amennyiben középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munkát lát el, ugyanennyi munkáért legalább 219 000 forint illeti meg. Ezek az összeghatárok az egyszerűsített foglalkoztatás esetében nem érvényesek. A részletes munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatók a https://mvff.munka.hu/ oldalon érhetők el.

2021-ben is mintegy 25 ezer fiatalt segíthet szünidei pénzkeresethez a júniusban induló Nyári diákmunka program. A nappali képzésben tanuló 16-25 évesek június 15-től regisztrálhatnak az illetékes járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál, legkorábban július elsején állhatnak majd munkába. A lehetőséggel élve 2013 óta 210 ezer diák szerzett munkatapasztalatot több mint 20 milliárd forintos kormányzati támogatással

- emlékeztetett Bodó Sándor.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

diákmunka

diákmunkások

nyári munka

diákok

tanulók

munkaügyi tájékoztató