Brutál drágán kapható a szezon gyümölcse: pedig végre itt a szabadföldi magyar eper

HelloVidék   
  Megosztom
Brutál drágán kapható a szezon gyümölcse: pedig végre itt a szabadföldi magyar eper

Már kapható a piacokon és a boltok polcain a hazai eper. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint már országszerte árulják a magyar fóliás szamócát, amely ízében és állagában nagyságrendekkel jobb a külföldről behozottnál, hiszen előbbi frissen kerül a fogyasztókhoz.

A hidegebb tavaszi időjárás és az esőzések miatt nagy csúszásban van idén az eper. A magyar piacon három fázisban érkezik a magyar szamóca a kereskedelmi forgalomba: április második harmadától a fűtött fóliasátras termés került a piacokra, üzletekbe, majd utána május elejétől a fóliás hideghajtatott. Jellemzően rá két hétre jelenik meg a szabadföldi, ám ez idén június elejére tolódott. Így viszont a hazai termés júliusig is kitarthat. Mostanra azonban az ország minden szegletében árulják a friss, hazai szamócát, és kinyitottak a "Szedd magad" helyek is.

Meg kell fizetni a jobb minőséget

Szandai József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Nógrád megyei elnöke a nógrádi megyei lapnak elmondta: a magyar áru állagra nem olyan kemény, mint a külföldi, emellett a csészelevelei frissebbek és az íze is finomabb. A hazai fajták szájéretten szedhetők, mivel jóval rövidebb idő alatt eljut az áru a fogyasztóhoz. A hazai termés várhatóan június közepéig és végéig kitart majd.

A salgótarjáni piacon már több árus is kínálja a hazai finomságot. Többségében 1800-2500 forint közötti áron kapható a szamóca, de olyan gyümölcsös stand is akadt, ahol a magyar eper mindössze 1000-1500 forint volt. Utóbbiak azonban kevésbé voltak szépek, az árusok tapasztalatai alapján leginkább lekvárba használják fel a vásárlók. A megyeszékhely több üzletét is bejártuk, ahol még drágább volt a hazai eper, nagyrészt mindenhol 2500 és 3000 forint között mozgott a gyümölcs kilónkénti ára.

A Vas megyei eperföldeken is elkezdődött a szezon

A sok eső és a hűvös idő miatt az idén az eperérésre Vas megyében is egy kicsit többet kellett várni. A zöldségeseknél és az áruházakban még mindig ezer forint fölött mozog a földieper ára, ezért aztán sokan veszik a fáradságot, és inkább maguk szedik tele a kosaraikat – így 500–520 forintért juthatnak hozzá az idénygyümölcs kilójához - írja a vasi lap.

Kis késéssel bár, de május utolsó, június első napjaiban már kinyitottak és gőzerővel működnek a Vas megyei Szedd magad eperföldek is.

A 87-es út mellett Gencs­apáti határában is beindult végre a szezon. Marosiné Parcsami Edit termelő szerint az idén nagyon keservesen kezdődött meg az érés, az eper jelentős késésben van a korábbi évekhez képest. A cseresznyének sem kedvezett az időjárás: ami nem repedt meg a sok eső miatt, azt a viharos szél rázta le. Családjának Győrben is van eperültetvénye, ott, ahol homokos a talaj, több nappal előbb kezdtek pirosodni a szemek. Gencsapátiban az első napokban még nem is hirdette a szedési lehetőséget, a törzsvendégek így is megtalálták. Még most is sok a zöld szem, azt mondja, most már nem kellene több eső, hogy ezek már szépen beérjenek.

- olvashatjuk a lapban.

Ezer forint alatt nincs szamóca Szegeden sem

A szegedi nagybani piacon 10 százalékra csökkent az importszamóca aránya, a Mars téren csak magyar gyümölccsel találkoztak a megyei lap munkatársai. Az időjárás inkább az árán látszik meg, a minőségen kevésbé, kilónként 1200 forintért már gyönyörű és finom eper kapható.

A Szegedi Zöldség és Gyümölcs Nagybani Piacon a felhozatal 90 százaléka már magyar eper, a kevés import Görögországból érkezik, és 780–950 forint kilója. A hazai drágább, mérettől függően 1000–1600 forint, és 70 százalékát Zsombón szedik, de kínálja zákányszéki, forráskúti, üllési és kisteleki termelő is. Sem a minőség, sem a mennyiség nem az igazi idén, az időjárás nem kedvezett a gyümölcsnek - írták.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

eperszezon

eper június

gyümölcs betakarítás