Milliós összegre pályázhatnak a szabadidős sportszervezetek: itt vannak a részletek

MTI   
  Megosztom
Milliós összegre pályázhatnak a szabadidős sportszervezetek: itt vannak a részletek

Sportegyesületek és sportvállalkozások 350 millió forintnyi támogatásra pályázhatnak a Fitt, Egészséges Nemzetért Tárt Kapus Program keretében.

A Hiszek Benned sportprogram következő ütemeként megvalósuló pályázat kapcsán Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára csütörtökön elmondta, mindig örömére szolgál olyan pályázati lehetőséget bemutatni, amely az egészséges, mozgásgazdag életmód népszerűsítését szolgálja.

Minden korosztály számára fontos a szabadidősport, most olyan szervezetek tudnak pályázni, amelyek a következő időszakban valamilyen rendezvényt szerveznek

- fogalmazott Szabó Tünde.

Az államtitkár kiemelte, minél többen sportolnak szabadidős tevékenységként, annál erősebb lesz az utánpótlás-nevelés, hosszú távon pedig annál sikeresebb lesz az élsport is.

A rendelkezésre álló keretösszeg 350 millió forint, de tervben van az összeg folyamatos növelése. A pályázatok leadási határideje június 30., a támogatási időszak jövő április 30-ig tart, a sportszervezetek addig tudják elszámolni a keretösszeget

- mondta a konkrétumokról Szabó Tünde.

Megjegyezte, egy pályázó maximum 7,5 millió forint támogatást tud nyerni, a megítélt összeg a benyújtott programok nagyságától és minőségétől függ.

Célunk a helyi szinten megvalósuló szabadidősport támogatása, a lakossági igények és sportolási feltételek lehetőségének kihasználása, növelése. Olyan eseményeket, eseménysorozatokat szeretnénk támogatni, amelyek százakhoz, ezrekhez el tudnak jutni, amelyek a helyi lakosság életének részévé teszik a sportot, a mozgásgazdag életmódot

- tette hozzá az államtitkár, aki szerint az egészség megőrzésének egyik legfontosabb eszköze a sport, ezért fontos, hogy mindenki hozzáférhessen a megfelelő támogatási formákhoz.

Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetségének (MSZSZ) elnöke kifejtette, 2016 óta stratégiai partnerei az államtitkárságnak, és mivel az elmúlt egy, másfél év nem kecsegetett azzal, hogy bármit is szervezni tudjanak, fontos, hogy az Emmivel együttműködve, ellenőrző szervként, közvetítőként részt tudnak venni a forráselosztásban.

A legfontosabb, hogy a résztvevők heti rendszerességgel, vagy akár heti több alkalommal minél többen mozogjanak szakemberek segítségével

- emelte ki Czene, aki szerint utóbbiak munkáját szeretnék megbecsülni és megtartani, mert sok, a lakosság sportolási igényének kiszolgálását biztosító helyszín került bajba az utóbbi időben.

A cél, hogy fizikai aktivitásra buzdítsák a körülöttük lévőket, ezt pedig támogatással, vagy kedvezménytámogatással tudják megtenni

- utalt a sportvezető arra, hogy szeretnék, ha ingyenes programok is megvalósulnának a támogatásból.

Kiemelte, a szövetség nem szerződött partnere lesz az Emminek, de az MSZSZ tanácsolja és vizsgálja majd meg, egyes szervezetek milyen pénzügyi keretből gazdálkodhatnak. Czene Attila reményét fejezte ki, hogy legalább félmillió aktivitást tudnak majd regisztrálni a programban.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

sportegyesületek

sportegyesület

sportvállalkozások

pályázat

fejlesztés