Csúnya drágulás jöhet: akár 20 százalékkal is megugorhat a használt autók ára

Világgazdaság   
  Megosztom
Csúnya drágulás jöhet: akár 20 százalékkal is megugorhat a használt autók ára

A magyarországi autópark elöregedett: a 3,9 millió személyautó átlagos kora tavaly 14,7 év volt, az importautóké 10,9 év. Idén viszont kevesebb használt importautó érkezett, emiatt is jelentősen drágulhat az áruk.

Az év első felében a vártnál gyengébben alakult a hazai használtautó-piac, mert bár a január–márciusi időszakban még kedvezően alakultak az eladások, áprilisban és májusban már nem – nyilatkozta a Világgazdaságnak a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke, Fojt Attila.

Lényegesen kevesebb használt gépkocsi érkezett be külföldről

Az idén nagyjából annyi használt autót számítottak be új autó vásárlásakor az árba, mint tavaly, de külföldről lényegesen kevesebb használt gépkocsi érkezett. Az év első öt hónapjában 50,9 ezer használt importautó került a magyar utakra a tavalyi azonos időszak 54,2 ezer autója után.

Az is csökkentette az első fél évben az utakra került használt autók számát, hogy az újautó-piac még nem indult be igazán a járvány után, emellett a forintárfolyam is negatívan hat az importra, és csökkenti a behozatali kedvet, ahogyan a forgalomba helyezési anomáliák is.

A járvány hatására 15-20 százalékkal nőttek a használtautó-árak Nyugat-Európában, ami annak is betudható, hogy ott tavaly körülbelül 4 millióval kevesebb új autót helyeztek forgalomba, vagyis csaknem ennyivel kevesebb használt jármű jelent meg később a piacon. Az érdeklődés azonban eközben viszonylag erős volt, ami dráguláshoz vezetett

– magyarázta Fojt Attila, majd hozzátette, a BMW-k és luxusautók iránt csökkent a kereslet, a használt importautók listája élén a Volkswagen és az Opel áll.

Az elektromos autók importját fékezi, hogy az állam támogatja az ilyen új járművek vásárlását, és bár a hibridek eladása folyamatosan nő, behozataluk a magas árak miatt nem emelkedik robbanásszerűen.

A hazai piacon 20 százalékkal drágultak a használt autók 2020 márciusa óta, az irányárak gyakran 30 százalékkal. Viszont az idén már nem várható további drágulás az MGOE elnöke szerint.

A magyarországi autópark elöregedett: a 3,9 millió személyautó átlagos kora tavaly 14,7 év volt, az importautóké 10,9 év. Az MGOE elnöke szerint a hazai autópark nem a használt importautók átlagos korának drasztikus csökkenésével fiatalítható, hanem a forgalomba helyezett új autók számának növelésével.

Túl lassú a hivatali ügyintézés

A forgalomba helyezési anomáliák is nehézséget okoznak a piacnak, mert egy ilyen eljárás legalább két-három órát vesz igénybe, a kormányhivatali időpontokra pedig 35-50 napot kell várniuk a kereskedőknek. Fojt Attila elmondása szerint a másik nagy probléma, hogy miközben hetekig kell várakozni egy időpontra, a vizsgálóállomások nagyjából 60-70 százalékos kihasználtsággal működnek.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

világgazdaság

autópiac

használt autó

autóvásárlás