Nincs menekvés, előbb-utóbb mi is ezt fogjuk enni: jönnek a lisztkukacos élelmiszerek

Agrárszektor   
  Megosztom
Nincs menekvés,  előbb-utóbb mi is ezt fogjuk enni: jönnek a lisztkukacos élelmiszerek

Már nem kell sokat várni ahhoz, hogy a boltok polcain valami egészen érdekes és egyáltalán nem megszokott dologgal találkozzunk: ezek pedig nem mások, mint a rovar alapú élelmiszerek. Bár elsőre igen bizarrnak tűnhet, az Európai Unió már zöld utat adott a lisztkukacnak, mint élelmiszer. Hazánk ellenezte a döntést, és mint kiderült, a magyarok nem túl lelkesek a rovarfehérjék fogyasztását tekintve – pedig a jövőben újabb tücskök és lárvák szolgálhatnak élelmiszer-alapanyagként. Mivel nemrégiben kezdett csak el berobbanni ez a köztudatba, érthető módon sok a kérdőjel a rovarfehérjék körül és bennünk is sok kérdés fogalmazódhat meg ezzel kapcsolatban – ezeknek próbált az Agrárszektor most utánajárni.

A rovarokkal többféleképpen találkozhatunk, egészben vagy szárítva is megvásárolhatjuk őket, de fehérjetermékként, snackként, de akár még kekszként is elfogyaszthatjuk őket. De ez még mindig nem a teljes paletta, hiszen hüvelyesekből készült, illetve tészta-alapú ételek összetevőjeként is megjelenhetnek a polcokon. Az tény, hogy kitűnő fehérjeforrások, ám Magyarország álláspontja szerint nincs olyan mértékű fehérjehiány Európában, ami indokolná a rovarfehérjék étkezési célú felhasználását. Mindezek mellett ezen fehérjeforrások fogyasztásának hagyománya sincs a kontinensen - írja az Agrárszektor.

A Földnek és magunknak is jót tehetünk vele

A rovarok tenyésztése számos szempont alapján nevezhető kedvezőbbnek a hagyományos állati eredetű, azaz az emberi szervezet számára esszenciális aminosavakat biztosító alapanyagokkal összehasonlítva. Természetesen a rovaroknak is szükségük van a megfelelő környezeti feltételekre, hogy egészségesen fejlődjenek. Ahhoz, hogy a megfelelő hőmérsékletet biztosítani lehessen, ismerni kell az alapvető környezeti adottságokat. Ebből kifolyólag érthető, hogy miért olyan éghajlatokon volt és van hagyománya a rovarok felhasználásának tápanyagforrásként, ahol a hőmérséklet változásában nincs nagy éves változás, tehát a rovarok egész évben sokasodhatnak és fejlődhetnek. A takarmányátalakítási hatásfokuk is kedvezőbb, tehát, ha egy hagyományos vágóállat tenyésztéséhez használt takarmány termelésre fordított anyag- és erőforrást viszonyítjuk, a rovarok esetében ez is kisebb megterhelést jelent a környezetre

- fogalmazott az élelmiszer-kutatómérnök, Pintér Richárd.

Amennyiben a rovarok megfelelő éghajlaton vagy hulladék hőmérséklet felhasználásával, nehezen felhasználható szubsztrát áramon kerülnek tenyésztésre korszerű technológiával, akkor kijelenthető az, hogy bizony kisebb az ökológiai lábnyomuk, ami manapság kiemelt fontosságú. Tagadhatatlan, hogy az állati eredetű fehérjék nélkülözhetetlenek, azonban a szükséges esszenciális aminosavak különböző növényi eredetű források megfelelő arányú keverékével biztosíthatók. Viszont, az ipari növények termesztése helyigényes technológiákra alapozott agrárterület, de a vertikális termesztésük és az egyre jobb hozamú fajták alkalmazása növeli az egységnyi területen előállítható tápanyag mennyiséget. Azt pedig fontos kiemelni, hogy túlnyomórészt takarmányként kerülnek felhasználásra, nem közvetlenül emberi fogyasztásra.

A kincset érő fajták

A fehérje előállítására azok a rovarfajok a legideálisabbak, amelyeknek rövid a fejlődési idejük és minél több mindennel lehet etetni őket, valamint a tápanyag-összetételük kedvező a kiválasztott „szüretelési érettség” fokban. A szabályozás és a kutatói háttér is azt támasztja alá, hogy a legtöbb lehetőség a házi tücsökben, a lisztbogárban, a fekete katonalégyben és a házilégyben rejlik.

Marketing vagy valós megoldás?

Bár egyelőre még egy új, kiforróban lévő folyamatról beszélünk, - amivel ráadásul nagyon szkeptikusak is - nem lehet elmenni amellett, hogy a marketingnek nem lehetne hatása akkor, ha nem lenne rá valós igény. Számos esetben ezek szimplán csak trendek, ezt pedig a rohamosan fejlődő információáramlás még jobban lehetővé teszi.

Nem hiszem, hogy például a sushi fogyasztásának terjedése elsősorban a halak egészséges mivolta miatt nyer teret hazánkban. Számos tényező befolyásolja azt, hogy egy élelmiszer mitől lesz sikeres és elterjedt széles fogyasztói körben. A rovarok fogyasztását hazánkban biztosan nem a tápanyagok korlátozott hozzáférhetősége fogja fellendíteni, sokkal inkább a korai elfogadók reakciói, mint például ajánlja-e másnak is az, aki megkóstolta. Valamint, a járulékos „nyereség”, ami az egyre nagyobb igényként jelentkező környezetkímélő források használása

- vélekedett a szakember.

A cikk folytatása az Agrárszektoron olvasható!

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

rovarfehérje

fenntartható életmód

globális felmelegedés

táplálkozás

egészséges táplálkozás