Húzós áron mérik a szezon fűszernövényét a piacokon: itt szerezheted be fillérekért

HelloVidék   
  Megosztom
Húzós áron mérik a szezon fűszernövényét a piacokon: itt szerezheted be fillérekért

A levendula már hosszú évek óta az egyik legnépszerűbb, legdivatosabb növény Magyarországon, amelyet nem csak dekorációként használhatunk. Méz, nyugtató tea, finom szörp, de akár illatpárna is készíthető belőle, nem is beszélve a kozmetikai termékekről, melyeknek népszerű alapanyaga a levendula. A HelloVidék most annak járt utána, hol szedhetjük meg kosarainkat a népszerű lila, illatos virággal, illetve mennyiért.

Elkezdődött a levendulaszüret, a piacokon már elérhetővé váltak az előre leszedett, szárított csokrok és bizony sok településen elég borsos áron adják a legapróbbat is. Éppen ezért érdemes nyitott szemmel járni és megnézni, mit kínálnak a (szak)áruházak, illetve utánajárni, van-e szedd magad levendula akció a környékünkön.

Nem csak Tihany büszkélkedhet pompás levendulaföldekkel, az ország számos területén termesztik már az illatos, lila virágot. Fontos viszont szem előtt tartani, hogy az időjárás miatt később indult a szezon, érdemes felkészülni, hogy a piacok mellett az áruházak, kertészetek is magasabb áron kínálják majd a levendulát, ráadásul a legtöbb helyen cserepes kiszerelésben.

Ha megnézzük az Oázis Kertészet kínálatát a következő árakkal találkozhatunk:

  • télálló levendula pakk, 6 db: 1974 Ft, 329 Ft/db
  • levendula mix szett, 4 db: 1996 Ft, 499 Ft/db, 10,5 cm-es cserépben,
  • levendula, 12 cm-es cserépben: 699 Ft

Az OBI polcain is találunk cserepes levendulát,

  • itt 799-4499 Ft/db áron vásárolhatjuk meg a külünböző nagyságú és fajtájú levendulákat.

Kedvezőnek mondható a Praktiker kínálata, hiszen

  • egy 10,5cm-es cserépben 299 Ft/db áron vehetjük meg a levendulát.

Ugyan kifoghatunk jó akciókat a cserepes változatokkal is, a levendula gondozása nem egyszerű, sokszor macerás dolog. Épp ezért összegyűjtöttünk néhány olyan termesztőt, ahol fillérekért rakhatjuk tele kosarainkat levendulacsokrokkal, amiket azonnal fel is használhatunk. Lássuk, melyek ezek!

Balaton-felvidéki Nemzeti Park

  • Helyszín: Tihanyba vezető (7117-es) út mellett (Gödrösi elágazó)
  • Ár: Kisebb aratótáska 1500 Ft/db, nagyobb aratótáska 2500 Ft/db,
  • Találkozó ideje: 2021. június 18-tól június 27-ig a virágzástól függően
  • Időtartam: naponta 9.00-19.00 óra

Kevélyhegyi Levendulamező

  • Helyszín: Pilisborosjenő
  • Időtartam: A szüret ideje alatt minden nap 9.00-20.00 óra között.
  • Ár: Belépőjegy 500 Ft/db, kis papírtáska 1000 Ft/db, Nagy papírtáska 2800 Ft/db. Metszőolló bérleti díja 500 Ft, ami visszajár, amikor visszakapjuk az ollót. Egy papírtáska kiváltja egy belépőjegy árát.
    Levendulát csak az ott kapható papírtáskába lehet szedni.
  • A fotózás díja: 5000 Ft/óra.

Levendula kert

  • Helyszín: Zalaegerszeg
  • Időtartam: Június 25-27 és július 2-4 között.
  • Ár: A levendula szedéséhez a helyszínen arató táskát kell vásárolni,csak így lehet virágot szedni.Egy 28x22x10 cm-es táska 1800 Ft/db, a 28x16x9 cm-es táska 1200 Ft/db és a legnagyobb 25x26x17 cm 3000 Ft/db.

Levendulafarm Kemenessömjén

  • Helyszín: Kemenessömjén
  • Időtartam: június 26
  • Ár: 300 Ft/csokor

Szedés helyett, vetés?

Ha vetéssel próbálkoznánk, akkor érdeme figyelembe venni néhány fontos dolgot. Például azt, hogy ebben az évben már lekéstünk róla! Ezt a mediterrán növényt leginkább február közepén, végén ültetjük, júliustól januárig nem érdemes vele kísérleteznünk mert kevés esélyünk van a sikerre.

Éppen ezért jövőre érdemes előre felkészülni, néhány fontos apróságra pedig odafigyelni. Ültetés során ügyeljünk arra, hogy a növények közötti távolság legyen körülbelül 40-60 cm, illetve a töveket egy előre kialakított buckába helyezzük el. A levendula azokban a talajtípusokban érzi jól magát, amelyeknek jó a vízáteresztő képessége. Ha tudjuk, hogy nagyon agyagos a talaj, lazítsuk fel, keverjük el más, rögösebb talajtípusokkal, kövekkel, hogy a növény a későbbiekben szépen fejlődhessen. A levendulát nyáron locsoljuk mérsékelten, télen pedig ritkán, ugyanis nem szeretnénk, hogy a sebezhető gyökerek a föld fölé kerüljenek és megfázzanak. Összességében a levendula a szárazságot jobban viseli, mint a túl sok vizet.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

levendula

szedd magad akció

szedd magad levendula

levendulaszüret