Bérzsarolás egy vidéki kórházban? Felmondott hét szakorvos, kiürült az osztály

24.hu   
  Megosztom
Bérzsarolás egy vidéki kórházban? Felmondott hét szakorvos, kiürült az osztály

A Zala Megyei Szent Rafael Kórházban hét traumatológus adta be egyszerre a felmondását. A kórház menedzsmentje közölte, hogy az intézmény fenntarthatósága miatt a további bérzsarolásnak nem engednek. A szóban forgó orvosok viszont nem nyilatkozhatnak az ügyről, mert tiltja a szerződésük.

A Zala Megyei Szent Rafael Kórházban hét traumatológus adta be a felmondását - tudta meg a 24.hu. Az értesülésüket az intézmény is megerősítette. A kórház azt írta a lapnak, hogy a felmondott orvosok „sérelmezték az ügyeleti díjak számukra alacsony mértékét.” A menedzsment közölte, hogy az intézmény fenntarthatósága miatt a további bérzsarolásnak nem engednek.

Még az átlagnál is több fizetést kaptak, állítólag

Válaszában a zalaegerszegi kórház menedzsmentje kijelentette, hogy a felmondott traumatológus szakorvosok a megemelt béren túl a korábban említett traumatológiai ellátásért járó fixdíjban és az ügyeletek után járó díjban is részesültek.

Kimutatásaink alapján az érintett traumatológusok ügyeleti leterheltsége a más osztályokon dolgozó orvoskollégákhoz képest alacsonyabb

– írta a kórház, hozzátéve, hogy a koronavírusos betegek ellátásában a traumatológia osztály felmondott szakorvosai nem vettek részt, vagyis a pandémia nem okozott számukra többletterhelést. Az elhalasztott műtéteik helyett az oltópontokon teljesítettek feladatot, külön juttatásért, közölték.

Az intézmény állítása szerint a most távozó traumatológus szakorvosoknak,

és a tavalyi évhez hasonlóan kiemelkedő javadalmazásban részesültek más szakterületek orvosaihoz képest.

Arra a kérdésre, hogy a hét orvos távozása hogyan érinti a betegellátást, azt írta a menedzsment, hogy az elkövetkező időszakban is mindent meg fognak tenni azért, hogy a hozzájuk forduló betegeket a lehető legmagasabb szintű gyógyító ellátásban tudják részesíteni, a traumatológiai osztály működésének folytonosságát pedig biztosítják.

A történethez hozzátartozik, hogy a szóban forgó orvosok nem nyilatkozhatnak az ügyről, mert tiltja a szerződésük.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

zalaegerszeg

kórház

felmondás

orvos

orvoshiány