Élen járhatunk a biogazdálkodásban: környezetbarát módon is növelhető a termelés

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Élen járhatunk a biogazdálkodásban: környezetbarát módon is növelhető a termelés

Magyarország néhány éven belül élen járhat az ökológiai gazdálkodásban, ezt a Vidékfejlesztési Program (VP) pályázati forrásai is elősegítik - hívta fel a figyelmet a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., a magyarországi ökológiai gazdálkodók 90 százalékát, mintegy 4500 termelőt minősítő, egyetlen hazai tulajdonú ellenőrző és tanúsító szervezet. A pályázatok most minden mező-, és élelmiszergazdasági szereplőt arra sarkallnak, hogy átgondolja, érdemes-e elmozdulni az ökológiai termelés és élelmiszerfeldolgozás felé.

Jelenleg Magyarországon a teljes mezőgazdasági terület nem egészen 6 százalékán, mintegy 300 ezer hektáron folyik ökológiai gazdálkodás. Az uniós tagországok átlaga 8,5 százalék, jelentős különbségekkel. Az élenjáró Ausztria, Észtország és Svédország esetében ez az arány 20 százalék feletti, míg Málta, Románia, Bulgária vagy Írország esetében nem éri el a 3 százalékot. Különösen fontos, hogy az ökológiai gazdálkodás környezetterhelése - beleértve a benne dolgozókra gyakorolt egészségügyi kockázatokat is - töredéke a konvencionális gazdálkodásénak, írja az MTI.

Roszík Péter, a Biokontroll ügyvezetője a közleményben úgy fogalmazott: a nagy volumenű váltáshoz minden feltétel összeállt. A tájékoztatás szerint az ágazat bővülésének finanszírozásáról jelenleg számos különböző pályázati forrás is gondoskodik, amelyek összértéke több mint 440 milliárd forint, de további olyan felhívások várhatók, amelyeknél plusz pontot jelent, ha a pályázó már tanúsított ökológiai gazdálkodó vagy vállalja az ökológiai minősítés elérését.

A szakember szerint ma Magyarországon, más uniós tagállamokhoz hasonlóan a növénytermesztés támogatások nélkül gyakorlatilag nem tud hasznot termelni. Ezzel szemben a biogazdaságok önmagukban is versenyképesebbek. Emellett a biogazdálkodóknak juttatott támogatások mértéke az EU-ban meghaladja a konvencionálisan művelt területekre fizetett összegeket, és ez a jövőben sem változik - fejtette ki.

Az ökológiai gazdálkodás minősítési rendszere egy nemzetközileg elfogadott sztenderdekre alapozott, komplex feltételrendszer. A megfelelést minősítő tanúsítvány igazolja, amit a rendszeres ellenőrzések és az ezekre épülő tanúsítási folyamatok során meg is kell erősíteni. A technológiai fegyelem betartása esetén az eredmény sem termésátlagban, sem külsőre nem marad el más a konvencionális hozamoktól, tápértékét tekintve pedig felülmúlja azt, miközben növényvédőszer, antibiotikum, műtrágya és más káros maradványok nem kerülnek az élelmiszerekbe

- közölte a Biokontroll.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gazdálkodás

ökogazdálkodás

mezőgazdaság

terület

környezetterhelés

biogazdálkodás

környezetbarát

növénytermesztés.