Hatalmas fejlesztés: több mint kétszázmillióból épült bölcsőde Gyomaendrődön

MTI   
  Megosztom
Hatalmas fejlesztés: több mint kétszázmillióból épült bölcsőde Gyomaendrődön

Kétszázhúszmillió forintos uniós támogatásból építettek új bölcsődét a Békés megyei Gyomaendrődön.

A 350 négyzetméteres épületben két, összesen 28 gyerekre méretezett csoportszoba kapott helyet; az udvar 300 négyzetméteres, és kialakítottak egy 140 négyzetméteres teraszt is. A beruházással hét új munkahely jött létre.

Az intézmény augusztus 1-jén kezdi meg működését a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya társulási óvoda tagintézményeként

- közölte Toldi Balázs polgármester. Hozzátette, hiánypótló volt a beruházás, 2019-ben ugyanis, mielőtt az építése mellett döntöttek, 24 gyermek felvételét kellett elutasítaniuk helyhiány miatt.

Dankó Béla országgyűlési képviselő a közösségi oldalán közzétett videóban elmondta: 2010-ben 1130 bölcsődei hely volt Békés megyében, most 1635. A Békés megyei önkormányzat azt közölte, hogy az elmúlt három évben 7,7 milliárd forintból 81 bölcsődét és óvodát újítottak fel vagy építettek az uniós Terület-és Településfejlesztési Operatív Program finanszírozásával.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gyomaendrőd

bölcsőde

békés megye

beruházás

fejlesztés