Környezetbarát bankkártyáké lesz a jövő? Egy hazai bank már teszteli

MTI   
  Megosztom
Környezetbarát bankkártyáké lesz a jövő? Egy hazai bank már teszteli

Nagymértékben, 85,5 százalékban újrahasznosított műanyagból készült környezetbarát bankkártyát tett elérhetővé az OTP Bank ügyfelei számára teszt jelleggel - közölte a pénzintézet kedden.

A közleményben kiemelték: a kártyákat számlanyitáskor először a 14-24 éves ügyfelek próbálhatják ki a június 1-jétől szeptember 30-ig tartó próbaidőszak alatt, később azonban széles körben elérhetővé tennék.

A bank a kezdeményezéssel a környezeti terhelés és a hulladék mennyiségének csökkentéséhez szeretne hozzájárulni.

Az MNB adatai szerint idén az első negyedév végén a forgalomban lévő fizetési kártyák száma több mint 9,8 millió volt, ami közel 49 tonna műanyagot jelent, hiszen egy bankkártya hozzávetőlegesen 5 gramm műanyagot tartalmaz - hívták fel a figyelmet.

A közleményben arra is kitértek: nemzetközi színtéren már több országban elindult a fizetési eszközök "zöldítése", Magyarországon elsőként az OTP Bank teszteli a környezetbarát bankkártyákat.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bankártya

környezetbarát

otp