Egymillióval gyarapodott a Duna: többféle halat telepítettek ezen a szakaszon
A Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (FHSZ) az elmúlt két napban egymillió darab, átlagosan egy-két dekagramm tömegű kis pontyot telepített a Dunába a Pilismaróti-öbölnél, és 40-40 ezer 5-10 centiméter hosszúságú jászkeszeg és balin is került a folyóba, a hárosi részen.
Az elmúlt napokban, vagyis pontosan július 20-án és 21-én előnevelt pontyokat, balinokat és védett jászkeszegeket telepítettek a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége által kezelt dunai szakaszokra, olvasható a szövetség hivatalos Facebook-oldalán.
Egymillió, átlag 1,2 dkg nagyságú kis pontyok kerültek így a Pilismaróti-öbölbe, míg 40-40 ezer 5-10 cm nagyságú kis jászokat és balinokat helyeztek ki a hárosi részen. A pontyok már szinte egynyaras méretűek, és a jászok és balinok is jelentős előnnyel indulnak a további fejlődésük tekintetében.
Videón a haltelepítés
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)