Állatkínzás Zalaegerszegen: kutyákat, macskákat tartott egészségtelen körülmények között egy férfi

MTI   
  Megosztom
Állatkínzás Zalaegerszegen: kutyákat, macskákat tartott egészségtelen körülmények között egy férfi

Állatkínzás miatt kell felelnie egy zalaegerszegi férfinak, aki egészségtelen körülmények között tartott szűk társasházi lakásában négy kutyát és hét macskát - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Jánky Judit közölte: a 43 éves férfi egy zalaegerszegi társasház harmadik emeleti, bérelt lakásában tartotta az állatokat úgy, hogy nem biztosított számukra a fajuknak, élettani igényeiknek megfelelő körülményeket. A zsúfoltan élő állatok miatt a környéken is bűz terjengett, és az erkélyről az alsó szomszéd lakása is beszennyeződött. Az állatok nem kaptak védőoltást, a kutyák azonosító chipet sem.

Hatósági eljárásban 2019 novemberében az állatokat gyepmesteri telepre szállíttatták, ahol állatvédő szervezetek bevonásával kezelték őket. Az egyik macskának ellátatlan ficam okozott szenvedést, és emiatt amputálni kellett az egyik lábát, egy kutyának pedig a veleszületett végtag-rendellenességét nem orvosolták, így a kevés mozgás is folyamatos fájdalommal járt neki. A férfi ellen állatkínzás miatt vádat emelt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

állatkínzás