Tűrhetetlen az építőiparban az áremelkedés: vidéken most ezt ellenőrizték

MTI   
  Megosztom
Tűrhetetlen az építőiparban az áremelkedés: vidéken most ezt ellenőrizték

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) folytatta helyszíni kutatás-sorozatát a kerámia falazóelemek hazai piacán indított gyorsított ágazati vizsgálata keretében; a versenyhatóság a rajtaütések során országszerte gyűjtött forgalmazói adatokat a strukturális piaci problémák feltárásához.

A GVH hétfői közleménye szerint nemrég indították meg gyorsított ágazati vizsgálatukat a kerámia falazóelemek hazai piacán, miután számos jelzés érkezett az érintett piaccal kapcsolatban. A versenyhatóság rajtaütés-sorozatba kezdett, amely a gyártók után a forgalmazói területen folytatódott az ország különböző pontjain.

A versenyhivatal szakemberei Győr-Moson-Sopron, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyében, illetve a fővárosban szálltak ki kis- és nagykereskedelmi vállalkozásokhoz annak érdekében, hogy információt szerezzenek az építőipari krízishelyzetet okozó esetleges visszásságok felszámolásának elősegítésére.

Az ágazati vizsgálat fontos eleme, hogy a hatóság feltárja a vizsgált piac teljes vertikumát, vagyis végigkísérhesse egy termék "életútját" a gyártótól a kereskedőn át egészen a fogyasztóig

- jelezte a GVH.

A vizsgálat külön kiterjed a közös beszerzési társulásokra és franchise rendszerekre. Ezek az építőanyag-kereskedőket tömörítő vállalkozások azért jöttek létre, hogy együttes piaci erejük révén, közös beszerzésekkel nagyobb kedvezményeket és versenyképes árakat harcoljanak ki a gyártóktól.

A versenyhatóság a helyszíni kutatások után, a gyorsított ágazati vizsgálat szűk határidején belül a piac esetleges strukturális problémáinak feltárásával és elemzésével folytatja munkáját

- írták a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

építőipar

versenyhivatal

ellenőrzések

tégla

építőipari alapanyagok