Rekordmagas áron a repce: ennek húsba vágó következményei lesznek

HelloVidék   
  Megosztom
Rekordmagas áron a repce: ennek húsba vágó következményei lesznek

Idén Magyarországon is kevesebb repce termett, mintegy 700 ezer tonna, ami 18 százalékkal elmarad a tavalyi mennyiségtől. Már most csúcson a repce ára, emiatt várhatóan drágább lesz az étolaj, a margarin és a bioüzemanyag is.

A rendkívüli áremelkedés fő oka, hogy Kína felvásárolta az ukrán repcét és az abból készült termékeket is, így nem jutott az európai piacra - írta a Népszava. A lapnak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége elnöke elmondta, hogy ez először tavaly ősszel történt, utána jóval többet kellett fizetni az értékes ipari növényért. A tonnánkénti ár a korábbi 110-120 ezer helyett jelenleg 185-195 ezer forint között mozog. Ez főképp az élelmiszeriparban érezteti hatását, de az építőiparban is drágábbak már a repceolajat tartalmazó festékek.

Az idén már fél évvel az aratás előtt kiürültek a tárolóhelyek, mert a tavalyi az utóbbi öt év legszerényebb termése volt, majd a júliusi rendkívüli meleg a betakarításra váró termést is tönkretette

- írta a lap.

A repcehiányt fokozza, hogy

A cikk kitér arra, hogy az idén Magyarországon is kevesebb repce termett, mintegy 700 ezer tonna, ami 18 százalékkal elmarad a tavalyi mennyiségtől.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

recpe

áremelkedés

drágulás