Padlóra küldte a vidéki fürdőket a védettségi igazolvány: óriási a veszteség

Index   
  Megosztom
Padlóra küldte a vidéki fürdőket a védettségi igazolvány: óriási a veszteség

Akadt olyan fürdő Magyarországon, amelynek mintegy 60 százalékkal kevesebb vendége volt idén júniusban, mint 2019-ben. Mostanra normalizálódott a helyzet, de mi lesz a hazai gyógyfürdőkkel, ha ősztől jön a negyedik hullám?

Kifejezetten rosszul indult az idei strandszezon hazai épített fürdők számára – nyilatkozta az Indexnek Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. Komoly bevételkiesést jelentett, hogy az idei első négy havi kötelező zárva-tartást követően csak a védettségi plasztikkártyával rendelkező vendégeket fogadhatták egészen júliusig, amikor is az 5,5 millió beoltotthoz kötött járványvédelmi könnyítések e nélkül is lehetővé tették a strandolást. A szövetség belső körképe szerint

Elsősorban a kisebb vidéki fürdők forgalmát érintette negatívan a kártyával kapcsolatos előírás, mivel a főváros környékén, illetve a nagyobb városokban magasabb volt az oltási hajlandóság is, mint a kisebb településeken – jegyezte meg a főtitkár.

Az sem könnyítette meg a fürdők helyzetét, hogy a laikus látogatók többsége nem tudta, hogy a jogszabályban szereplő nyitott strand kifejezés alapvetően a szabadvízi strandokra vonatkozott, nem pedig az épített fürdők, strandok szabad ég alatti medencéire. A védettségi kártya meglétét ellenőrző pluszmunkatársak, illetve a kártya meglétéhez kötött látogatás miatti felháborodás, vendégpanasz kezelés ugyancsak sok helyütt okozott pluszköltségeket az egyébként is forráshiányos és sokszor a túlélésért küzdő szektorban. A hazai fürdők, strandok 95 százaléka ugyanis önkormányzati fenntartásban van, ezért kifejezetten hátrányosan érintette őket, hogy a kormány teljesen más okból ugyan, de megtiltotta az önkormányzatok számára a díjemeléseket.

- írták.

Így idén is a tavaly érvényes belépőárakkal találkozhattak a látogatók, ez viszont kevéssé kompenzálta a fürdők bezárt hónapok alatti többletköltségeit, illetve az általános működési költségemelkedést, beleértve a népegészségügy által előírt kötelező többlet fertőtlenítését is – mondta Balogh Zoltán.

Júliustól sokkal jobb lett a helyzet

Júliusban, a védettségi kártyához kötött fürdőlátogatási szabály megszűnését követően látványosan emelkedni kezdett mindenütt a látogatók száma és kismértékben, két százalékkal meg is haladta a 2019 azonos havi forgalmat – mondta az Indexnek Balogh Zoltán. Ezzel arányosan a jegybevétel is növekedésnek indult:

Ugyanakkor kétségtelen, hogy a belföldi turistaforgalom nem tudta teljes mértékben kompenzálni azon nagyobb fürdők, aquaparkok vendégszám visszaesését, amelyek esetében a járvány előtt erős volt a külföldi turisták jelenléte, költése.

Tavaly összességében a 2019 évi látogatószám 45 százalékának megfelelő vendég kereste fel a fürdőket, strandokat, és elsősorban a turisták, illetve a belföldi nyugdíjas korosztály maradt távol óvatosságból.

Ennél nagyságrendekkel rosszabbul alakultak a cégek üzemi eredményei, mivel a kötelező zárva-tartás bevétel nélküli hónapjaiban is állni kellett az állandó költségeket a munkabérektől kezdve az alapszintű vízkezelési költségeken át az energiáig bezárólag. A Fürdőszövetség összesítése szerint 185 százalékos üzemi eredménycsökkenést kellett elkönyvelniük tavaly az ágazat cégeinek, azaz csaknem annyi veszteségük volt, amekkora nyereséget 2019-ben elértek.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fürdők

koronavírus

védettségi igazolvány