Sokba kerülhet a tudatlanság: súlyos pénzeket fizetünk ezért a bankoknak

Pénzcentrum   
  Megosztom
Sokba kerülhet a tudatlanság: súlyos pénzeket fizetünk ezért a bankoknak

Az utóbbi évtizedben jelentősen megdrágult a bankolás, a magyarok számára pedig különösen jelentős költség havi szinten egy folyókszámla fenntartása, használata. A bankok díjszabása sokszor kedvezőtlenül magas költségeket ró az ügyfelekre, akik ezzel csak a számlakivonaton szembesülnek. A legtöbben mégis ódzkodnak a számlacsomagváltástól, pedig súlyos összegeket spórolhatnának meg havonta.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Pénzcentrummal közölt adatai szerint 2010-hez képest tavaly két és félszer annyit fizettünk a számlavezetésért, a készpénzfelvétel költsége duplázódott és a bankkártyahasználat, valamint a rendszeres átutalás díja cirka 40 százalékkal magasabb. Az alapvető banki költségek - ide értve a csoportos beszedés, illetve az eseti átutalás díját is - a 2020-as évi átlaghoz képest 2021 júniusára 3,3-5,6 százalékkal lettek magasabbak, írja a Pénzcentrum.

Az évi nagyjából 4 százalékos emelést jelent. Amíg bő 10 évvel ezelőtt átlagosan 250 forintba került, hogy 20 ezer forintot felvegyünk az ATM-ből, a saját bankunknál, belföldön, addig 2021 júniusában átlagosan 519 forint volt ugyanez a tranzakció - vagyis 2,6 százaléka a felvett összegnek.

A Statisztikai Hivatal az eseti átutalás és a csoportos beszedés díját csak 2014 óta vizsgálja. Ebben az évben átlagosan előbbiért 150, utóbbiért 95 forintot fizettek az ügyfelek. 2021 júniusában 328 forint volt a bankon kívüli eseti utalás, és 125 forint a csob. Minden banki szolgáltatás díja emelkedő tendenciát folytatott az elmúlt években, egyedül a rendszeres átutalási megbízás lett átlagosan olcsóbb 2018 után.

Az MNB szerint is drága a bankolás

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-es Fizetési Rendszer Jelentése alapján a hazai bankszámlák költsége nagyon magasnak tekinthető: túl sokat fizetnek az ügyfelek a számlavezetésért és a megbízásokért, ez pedig nemcsak pénzkidobás, de gátja lehet a pénzügyi rendszer fejlődésének is. A jegybank kimutatása alapján a lakosság 60 százaléka havi ezer forintnál többet fizet a bankszámlájáért.

Több mint 400 ezer ügyfél pedig havi 5 ezer forintot meghaladó összeget fizet a bankjának a számlacsomagjáért cserébe. Egy átlagos magyar számára havonta 1600 forintos kiadást jelent a bankszámlája.

Mindenképp megéri váltani

Hacsak nem most nyitott valaki teljesen új számlát, valószínűleg megéri elgondolkodnia a váltáson. Egyrészt, rengeteg ügyfél egyszer megnyit egy számlát, és utána évekig rá sem néz a kondíciókra, pedig igencsak megváltoznak a bankolási szokásai. Az, hogy egy bankszámlának mekkora a havi költsége, múlik azon is, mennyi csoportos beszedési megbízást adunk, hányszor utalunk, használunk ATM-et. Évekkel ezelőtti szokásokhoz igazított alap számlacsomaggal pedig hamar elszállhatnak a költségek.

Másrészt a magyarok meglehetőségen hűséges ügyfelek, nem szoktak csak úgy bankot váltani - még akkor sem, amikor hitelfelvételről van szó, és egy másik bank ajánlatán milliárdokat spórolnának. Ez pedig öreg hiba, mert nem mindegy, hogy havi 2000 forintot fizet ki az ember a számlacsomagja után, vagy 200 forintot. Egy számlacsomag- és bankváltásnak sokszor van költségvonzata, viszont az hamar megtérül, ha sokat le tudunk faragni a havi kiadáson.

Elég csak megnézni az utolsó hónap számlakivonatát: vegyük a fáradságot, nézzük végig, mikor miért mennyi díjat számoltak fel. Vagy akár nézhetünk éves kimutatást is, hogy teljes legyen a kép. Aki ezt nem követi rendszeresen, könnyen meglepődhet majd, mennyit levonnak 1-1 utalás miatt. Ami pedig még fontosabb - és ne ezzel nyugtassuk magunkat -, máshol vagy más számlacsomagra váltva nem lesz ekkora a költség.

Akár egy 300 forintos és egy 504 forintos havi költségű számlacsomag esetén is adódhatnak nagyobb különbségek. Van, aki úgy gondolja, hogy az a 2500 forintos különbség éves szinten nem érdekli annyira, hogy váltson. Viszont, ha nem úgy használja a számlát, ahogy addig megszokta, csak az alapszolgáltatásokat, hanem felvesz egy nagyobb összeget egyszerre készpénzben, vagy többször utal, esetleg megunja a csekkezést, és elkezdi a közműveket is csoportos beszedéssel fizetni, máris rakódnak egymásra a díjak. Általában nem is szokták azonnal észrevenni az ügyfelek, mekkorát nőttek a kiadásaik.

Az olcsóbb számla - mivel eleve a díjszabás úgy van kikalkulálva - többnyire olcsóbb is marad, ha megváltoznak a bankolási szokások. Viszont ahhoz, hogy megtalálja az ember a szokásaihoz leginkább passzoló számlacsomagot, érdemes egy bankszámla kalkulátorban személyre szabottan kilistázni a bankok ajánlatait.

A teljes cikk itt olvasható pontos kimutatásokkal.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bankolás

bankszámla

átutalás

pénzfelvétel

folyószámla-díj

folyószámla

csoportos beszedés

bankok