Ők a tanévkezdés nagy vesztesei: több százezer magyar gyerek hátrányból indul

Pénzcentrum   
  Megosztom
Ők a tanévkezdés nagy vesztesei: több százezer magyar gyerek hátrányból indul

Körülbelül 300 000 egyszülős család él ma Magyarországon. Ezekben a családokban pedig 500 000 gyerek nevelkedik, akiknek a fele szegény. Nekik kifejezetten nehéz minden évben az iskolakezdés, hiszen azokban a családokban, ahol nincs pénz, hirtelen, minden év szeptemberén nem terem csak úgy pár tízezer forint tanszerekre. Az egyszülős családok nehéz helyzetéről, a beiskoláztatás nehézségeiről, a pandémia árnyékáról, illetve a tartásdíj-fizetési morálról Nagy Annával, az Egyszülős Központ kuratóriumi elnökével beszélgetett a Pénzcentrum.

A helyzet sok esetben kritikus, a „magyar egyszülős családok több mint fele ugyanis nehéz anyagi helyzetben él” – ezt Nagy Anna, az Egyszülős Központ kuratóriumi elnöke mondta el a Pénzcentrumnak. A szakértő azt is hozzátette, hogy az egyszülős családok a legveszélyeztetettebbek az elszegényedés kockázatában, a mindenkori tanévkezdés sok családnak komoly anyagi nehézségeket okoz.

Miből vegyek tanszereket?

Nagy Anna beszélt arról, hogy az ingyen-tankönyvek tényleg nagy segítségére voltak ezeknek a családoknak, a szükséges füzetek, tolltartók, tornazsákokból és tornacipőkből viszont gyorsan összejön egy tetemes összeg. Igaz, ha egy háztartásban több gyerek van, akkor az abból a szempontból lehet könnyebbség, hogy működhet az egyes eszközök „öröklődése”. De például a teleírt füzeteket nem lehet örökölni, így azok mindig költségként fognak megjelenni.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy inkább az általános iskola vagy netán a középiskola jelenti a nagyobb kiadásokat ezeknek a családoknak. Nagy Anna arról beszélt, hogy minél nagyobb egy gyerek, annál többe kerül. Akinek tehát középiskolás a gyermeke, az nagy valószínűség szerint többe kerül, mint egy általános iskolás. Az viszont igaz, hogy azok a családok, ahol a gyermek most kezdi az általános iskolát, hirtelen elég nagy költséggel kell, hogy szembenézzenek. Lévén, hogy minden szükséges felszerelést egyszerre kell beszerezniük, az iskolatáskán át, a füzeteken keresztül, a tornafelszerelésig.

Amikor viszont egy családnak nincs pénze, akkor a tanévkezdésre sincs több tízezer forintja

- mondta el a Pénzcentrumnak Nagy Anna, aki szerint nagy vészben egészen egyszerűen kreatívnak kell lennie az embernek. Saját elmondása szerint az Egyszülős Központnak van egy nagyon népszerű Facebook-csoportja egyszülős családok számára, ahol a szülők tudnak csereberélni, kinőtt, már nem használt, jó állapotú eszközöket ingyen kicserélni egymás között. Sok családnak ez óriási segítség, és sokan élnek is ezzel.

A kuratóriumi elnök beszélt arról is, hogy az Egyszülős Központhoz is sokan mennek segítségért, ők pedig igyekeznek segíteni a nehéz pillanatokban. Nagy Anna rengeteg szülői beszélgetés nyomán elmondta, sok anyuka vagy apuka akár már áprilisban, májusban elkezd, ha még csak néhány ezer forintit is, de félretenni a szeptemberi iskolarajtra.

Sőt, sokan vannak olyanok is, és ezt is bátran lehet ajánlani is, egyfajta cselként, akik az augusztusi nagy tanszer roham után inkább szeptember vagy október elején veszik meg a szükséges eszközöket, akár már a jövő évre is. Ilyenkor ugyanis óriásiak az akciók. Érdemes tehát a nagy tanszerbevásárlást nem közvetlenül az iskolakezdés előtti hétre hagyni, ilyenkor a legnagyobb ugyanis a kereslet, ami egy-két akció kivételével az árakban is meglátszik.

Mi például tavaly több mint 100 családnak segítettünk, idén is folyik egy akciónk, ami tornacipőt, tornazsákot, uzsonnásdobozt és egyéb felszerelést juttat el a rászorulóknak. De mi is azért tudunk segíteni, mert nekünk is segít valaki. Ezek jellemzően cégek, olyan partnerek, akikkel együtt tudunk működni. De természetesen olyan is van, amikor mi magunk, az Egyszülős Központ vesszük meg, ami éppen kell. Ha valaki hozzánk fordul, akkor olyan azért ritkán szokott lenni, hogy semmiben nem tudunk segíteni

- mondta el Nagy Anna, akitől azt is megkérdeztük, hogy információ szerint az egyszülős családok jobbára miből fedezik az évközben felmerülő, például az iskolakezdéssel kapcsolatos kiadásaikat. A vezető elmondta, bár konkrét információja, statisztikája nincsen, tapasztalatai szerint legtöbben megtakarításból, év közbeni pénz-félretétellel próbálják ezt megoldani. Ez persze nem zárja ki a hitelfelvételek lehetőségét, de ezt Nagy Anna szerint, ha így is lenne, nem igen szokták megosztani az Egyszülős Központtal vagy személyesen vele.

Egyszülős családok a Covid árnyékában

Nem tudom, volt-e olyan családtípus vagy olyan társadalmi réteg, akit annyira erősen megütött volna a koronavírus-járvány, mint az egyszülős családokat. Gondolok itt arra, hogy ezekben a helyzetekben egyetlen szülőnek kellett dolgoznia, háztartást vinnie, a gyerekekkel való távoktatást intéznie, illetve, ha a háznál volt kisebb gyermek is, akkor vele is kezdeni valamit. Mindezt sokszor úgy, hogy a nagyszülők is le voltak tiltva a találkozásról, illetve más, segítség kérő helyre sem lehetett menni

- összegezte tapasztalatait a lezárásos időszakról Nagy Anna, aki szerint ezek a családok teljesen kikészültek ebben a „borzasztóan nehéz időszakban”. Mindezen nehézségek mellett ráadásul olyan egyedülálló szülők is voltak, akik a munkájukat is elveszítették. Sok esetben azt sem tolerálták jól egyes munkáltatók, hogy az embernek otthon kellett volna maradnia a gyermekével. Ez pedig nagy tragédia egy ilyen család életében, úgyhogy a szakember szerint sokszor fel sem lehet fogni, hogy ezek az egyedülálló szülők, hogyan tudnak a felszínen maradni.

Nagy Anna szerint sok esetben ezek a nehézségek csak úgy abszolválhatók, ha a szülők napról, napra, mindig az éppen előttük álló problémákat kezelik, mondván, sok esetben, ezeknél a családoknak, egy napra is jut éppen elég kihívás. A következi napival elég lesz majd akkor foglalkozni, ha bekövetkezik. Értve ez alatt például azt is, hogy bár most úgy tűnik, klasszikus mederben indul meg az oktatás az iskolákban a jövő héttől, nem lehet tudni, hogy egy esetleges nagyobb negyedik hullám mennyire keverné meg a kártyákat. Erre a szülőknek természetesen készülniük kell, de előre aggódniuk nem biztos, hogy érdemes.

A távoktatással azonban mindenféleképpen nagy probléma Nagy Anna szerint, hogy sok családnak egyszerűen nem volt olyan eszköze, ahol a gyerek/gyerekek tanulni tudtak volna. „Mi 150 laptopot osztottunk szét olyan helyekre tavaly, ahol nem volt” – tette hozzá a vezető, aki elmondta azt is, hogy bármilyen nehéz is, a nap végén, a gyereket fel kell nevelni, etetni, szeretni kell. Úgyhogy bármi jön szembe, azt akárhogyan is, de meg kell oldani.

Az egyszülős családok Achilles-ina

Óriási probléma ma Magyarországon, hogy miközben az egyszülős családok több mint fele szegény, a gyerekek, akik egyébként jogosultak lennének tartásdíjra, közel negyedük nem kapja azt meg. Ez pedig több mint 90 ezer gyereket jelent.

Ez egy döbbenetesen magas szám

- hívta fel a figyelmet Nagy Anna, aki elmondta azt is, sok külön élő szülő van sajnos a világban, aki azt gondolja, hogy a gyerekvállalás felelőssége addig tart, amíg látja vagy adott esetben együtt él a gyerekkel. A szakember ugyanakkor elmondta, 2022 január elsejétől gyökeresen megváltozik majd minden az elmaradott tartásdíjakat illetően.

Jövő év elejétől azonban az állam megelőlegezi majd három hónap tartásdíj elmaradás után az érintett egyszülős családnak a tartásdíjat, havi maximum 50 200 forintig alap esetben három évig, amit további háromra meg lehet hosszabbítani. Ezek után pedig az állam lesz majd az a szerv, aki köztartozást ró ki a nem fizető szülőkre.

A teljes cikk itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

tanévkezdés

családok

egyszülős család

tanszerek

szegénység

nagy anna

egyszülős központ