Nem érezni a csökkenést: még mindig az egekben a faanyagok ára itthon

HelloVidék   
  Megosztom
Nem érezni a csökkenést: még mindig az egekben a faanyagok ára itthon

Fél év alatt a faanyagok ára Budapesten 86 százalékkal, az országban átlagosan 160 százalékkal emelkedett – derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége által készített friss felmérésből. A Pénzügyminisztérium korábban ellenőrzéseket rendelt el, hogy megfékezzék a drágulást, tudósított róla az ATV Híradó.

Az építőiparban a korábbi árrobbanás is nagy volt, de a drágulás folytatódott. Eckardt Tibor, ingatlanfejlesztő szerint már nem tudják lenyelni ezeket az áremelkedéseket. Az ingatlankivitelező már eddig is nagyon magasnak tartotta egyes építőanyagok drágulását, ami magával hozta a munkadíjak emelkedését is. Azt nyilatkozta az ATV Híradónak, hogy a nyílászárókon, a csaptelepeken, a burkolatokon próbálnak spórolni, de van olyan is, hogy a megrendelők vállalják a többletköltségeket, beletörődve, hogy a piac jelenleg ilyen, írja az atv.hu.

Tibor Dávid, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének építőanyag-gyártó tagozatának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az árak ugyanilyen mértékben nőttek a környező országokban is. Gyakorlatilag fa- acél- és műanyaghiány van egész Európában, ami végigment az értékláncon, drasztikusan megnövelve az építőipari anyagok árait.

Tibor Dávid arról is beszélt, hogy az építőipari anyagok egyes termékeiben elindult egy fajta árcsökkenés, de nem a tavaszi árrobbanással megegyező mértékben, és ütemben.

Az ATV Híradó megkereste az ügyben a Pénzügyminisztériumot, és a Nemzeti Adó és Vámhivatalt, ugyanis Tállai András a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az állami hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy az építőanyagár-emelkedés megállításának egyik fontos eszköze lehet a szállítmányok vámhivatali ellenőrzése. A Pénzügyminisztériumtól azonban az a válasz érkezett, hogy nyilatkozót hivatali elfoglaltsága miatt nem tudnak adni.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

építőanyagárak

építőipar

áremelkedés

faanyagok

építési vállalkozók országos szakszövetsége