Orbán Viktor: vita folyik az oltás kötelezővé tételéről a munkahelyeken

Pénzcentrum   
  Megosztom
Orbán Viktor: vita folyik az oltás kötelezővé tételéről a munkahelyeken

Hosszú idő után a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című adásában fél nyolc után megszólalt Orbán Viktor miniszterelnök. Beszélt a gazdasági kilábalásról, a negyedik hullámról és az oltások kötelezővé tételének kérdéséről is. Megerősítette, hogy a veszélyhelyzet és a rendkívüli jogrend év végéig fennmarad.

Kitűztünk egy grandiózus célt magunk elé, melynek segítségével ki tudunk jönni a gazdasági válságból a negyedik hullám árnyékában

- mondta el péntek reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor, írja a Pénzcentrum.

A cél, hogy 5,5 százalék felé emelkedjen a GDP, ha ez megvalósul akkor a nyugdíjasok visszakapják a 13. havi nyugdíjat, a fiatalok szja-mentesek lesznek, a családok pedig visszakapják a 2021-ben befizetett adójukat. Ez jelenleg szerinte minden emberi számítás szerint teljesíthető.

A járványügyi intézkedések kapcsán Orbán Viktor elmondta, hogy nem a maszkhasználat a megoldás, de persze nem akar lebeszélni senkit róla:

Lesz negyedik hullám - ezt hónapok óta tudjuk, a kérdés az, hogy milyen súlyos lesz. Ez pedig attól függ, hogy hányan oltatják be magukat.

Az elszigetelés, a karantén, a maszk nem segít a járvány megállításában. Az oltás segít. Aki felveszi az oltást, annál a vírus elkapásának esélye minimális. Arra biztatja a miniszterelnök ismét az időseket és a krónikus betegeket, hogy vegyék fel az oltást.

Megerősítette, hogy a veszélyhelyzet és a rendkívüli jogrend év végéig fennmarad.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

orbán viktor

bejelentés

pandémia

oltás

kötelező védőoltás

veszélyhelyzet

veszélyhelyzeti jogrend