Kettészakad az ország a bérek terén: van, akinek nem álom a félmilliós fizetés

Világgazdaság   
  Megosztom
Kettészakad az ország a bérek terén: van, akinek nem álom a félmilliós fizetés

Az idei és a jövő évi béremelkedések hatására 2022 második vagy harmadik negyedévében elérheti a bruttó 500 ezer forintot az átlagfizetés Magyarországon - mondta el a Világgazdaságnak Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.

Már idén is megközelíthetik a félmilliós szintet a hazai keresetek, a november–decemberi időszakban esedékes béren kívül juttatásokkal együtt az átlagfizetések az év végén átmenetileg bruttó 490 ezer forint körül alakulhatnak. A nem rendszeres kereseti elemek az évnek ebben a szakaszában általában erőteljesen megdobják a fizetéseket, tavaly decemberben is így történt, akkor 449 ezer forintig emelkedtek, ami több mint 40 ezer forinttal volt magasabb az éves átlagnál. Júniusban 436 ezer forint volt a nemzetgazdasági átlag

- tette hozzá a szakember.

Kitért arra is, hogy a teljes képhez hozzátartozik az is, hogy az országot nézve továbbra is hatalmas eltérések vannak a fizetésekben: amíg Budapesten tavaly már átlépte a félmillió forintot az átlagkereset, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még csak 277 ezer forint volt.

A pénzügyi szektorban, az információtechnológiai szolgáltatások területén, a gyógyszeriparban és az építőiparban már most is elérhető az 500 ezer forintos bruttó átlagfizetés, sőt több szektorban jelentősen meg is haladja

- mutatott rá Varga Zoltán.

Ahogy a portál közölte, a KSH adatai szerint tavaly a pénzügy és biztosítási ágazatban mérték a legnagyobb kereseteket, ott 709 ezer forint volt a bruttó átlagbér, nem sokkal lemaradva követte az információ, kommunikáció 676 ezer forinttal; a villamosenergia-iparban 651 ezer forintot, a szakmai tudományos, műszaki tevékenység területén pedig 566 ezer forintot mutatott a statisztika.

Kevéssel maradt le ezektől a szektoroktól az egészségügy, azonban az idén elindult bérfelzárkózási program révén ez a nemzetgazdasági ág is átlépheti a félmillió forintos küszöböt. Pontos információi nincsenek, hogy az autóiparban a mérnökök mennyit keresnek, mivel ezt az autógyárak üzleti titokként kezelik, de az információmorzsákból arra lehet következtetni, hogy megközelíthetik a bruttó 1 millió forintot a keresetek

- tette hozzá a szakember.

Majd arra is kitért, hogy a bruttó átlagbér mellett a medián- és a nettó értékeket is érdemes szem előtt tartani. Főleg jövőre, amikor több támogatás is életbe lép majd, mint például az adóvisszatérítés vagy a 25 év alattiak szja-kedvezménye. Ugyan ezek a bruttó fizetésekben nem fognak megjelenni, de a nettó béreket azonban jelentősen megdobhatják.

Ahogy a portál írja, 290 ezer forint volt júniusban az átlag nettó kereset, amely a következő hónapokban, különösen az év végén várhatóan át is lépheti a 300 ezret. A medián pedig a KSH szerint a nyár elején, júniusban bruttó 350 ezer forint volt, azaz nettó 232 ezer.

Ugyanakkor az összehasonlítást nehezíti, hogy mediánbérekről a statisztikai hivatal csak 2019 januárja óta közöl adatokat, bár azóta havi szinten frissíti. Az eltelt két és fél évben mindössze öt olyan hónap fordult elő, amikor a bruttó átlagkereset növekedési üteme meghaladta a mediánfizetésekét

- írta a Világgazdaság.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fizetés

világgazdaság

béremelkedés

béremelés

elemzők