Továbbra is nyerésre áll a nyugat: ilyen árakon vehetünk lakásokat Győr-Moson-Sopronban

HelloVidék   
  Megosztom
Továbbra is nyerésre áll a nyugat: ilyen árakon vehetünk lakásokat Győr-Moson-Sopronban

Míg országos szinten kétszámjegyű növekedés figyelhető meg az ingatlanárak esetében, addig Győr-Moson-Sopron megyében a piac élénkülése visszafogottabb mértékű. A Duna House adatai alapján mindössze 5%-os az áremelkedés tavalyhoz képest, de még mindig az egyik legdrágább térségnek számít hazánkban.

Az északnyugati országhatár térségében lévő ingatlanok áremelkedése elmarad az országos átlagtól. A Duna House legfrissebb adatai szerint Győr-Moson-Sopron megyében mérsékelt, mindössze 5%-os a növekedés, az idei és a tavalyi év január-augusztusi időszakát összevetve.

Árszínvonal tekintetében tehát így is az egyik – lakhatási szempontból – legdrágább régiónak számít hazánkban Győr-Moson-Sopron megye, köszönhetően fejlett infrastruktúrájának és Ausztria szomszédságának, amely egyben a befektetőket is vonzza. Akárcsak Zala és Vas megyében, úgy a térségre is igaz, hogy a téglalakások és a házak (34-34%) keresettebbek, mint a panelek (19%) – szemben az országos átlaggal. Ezzel párhuzamosan az újépítésű ingatlanok is egyre népszerűbbek, igaz, átlagos négyzetméteráruk eléri már a 420.000 forintot.

Január-július között a legnagyobb forgalmat Győrben bonyolították le irodáink, a tranzakciók több mint fele itt összpontosult. A megyeszékhely mellett Sopronban regisztráltak élénkebb ingatlankereskedelmet (12%) szakértőink, az adásvételek további része arányosan oszlik meg a kisebb-nagyobb településeken. Eladói szempontból elsősorban a nagyobb vagy kisebb lakásba költözés, illetve az örökségből szerezhető hozam realizálása miatt döntenek az ingatlan értékesítése mellett. A vásárlók legfőbb motivációja pedig a nagyobb otthonba való költözés, a befektetés és az első lakás vásárlása

- árulta el Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

Jelenleg egy több mint 250 millió forintos luxus családi ház a legdrágább ingatlan a Duna House kínálatában. A Sopron Rózsadombján, a Lővérek szívében található, 6 hálószobás ház egy 1137 négyzetméteres telken épült, és olyan extrák tartoznak hozzá, mint a teljes városi panoráma, napkollektorok, beépített szauna, kondiszoba és borozó-bár helyiség. A választék TOP3-jában egy Győr belvárosi, műemlékként nyilvántartott, háromszintes ház is elérhető, 150 millió forintért, de a soproni Erdészeti és Faipari Szakközépiskola – mostanra lakhatatlanná vált – egykori B épületét is eladásra kínálják, 220 millió forintért.

A legtöbb, hallgatói élettől vibráló nagyvárosban átlagosan 100-135 ezer forint között mozognak az albérleti díjak. Jelentős változás nem történt az előző évekhez képest, régiónkban így is igen széles skálán változnak az árak: míg Győrben jellemzően 120.000 forint a havi költség egy lakásra, addig Sopronban már átlagosan 80.000 forintért is lehet bérelni. A megyeszékhely magas árait nem csak a nyugati határ közelsége és a felsőoktatási intézmények indokolják, hanem az Audi gyárban foglalkoztatott ingázó vagy vendégmunkások is, akik albérlettel oldják meg lakhatásukat. Ennél drágábban csak Budapesten és Veszprémben lehet kiadni lakásokat az egyetemistáknak, illetve a vidéki munkavállalóknak

- tette hozzá a Győr-Moson-Sopron megyei albérletpiacot elemezve Benedikt Károly.

Míg Budapesten főként befektetési szándékkal vásároltak a vevők ingatlant (36%), addig vidéken az elsődleges motiváció a nagyobb lakásba való költözés volt, és csak második helyen szerepelt a befektetés (22%). A fővárosban 9 százalékponttal nőtt 2020 azonos időszakához viszonyítva ezen vásárlók aránya, addig vidéken stagnált számuk – áll a legfrissebb Duna House Barométerben. Nemcsak a vevők vásárlási szándék szerinti megoszlásában, de az így megszerzett ingatlanok árában és méretében is jelentős különbségek vannak. Budapesten jellemzően 55 négyzetméteres lakásokat választanak a befektetők, amikre átlagosan 43 millió forintot költenek, vidéken viszont már nagyobb, 65-70 négyzetméteres ingatlanokat preferálnak, átlagosan 21,9 millió forintért.

Az elemzés alapján elmondható, hogy a szeptemberi iskolakezdés és az idénymunkások visszatérése plusz motivációt adott a potenciális vevőknek az ingatlanvásárláshoz. Így a nyár vége minimális élénkülést hozott a lakóingatlanpiacon, a Duna House által jelzett 11 304 darab tranzakció ugyan elmarad az előző évek augusztusaihoz képest, de az előző hónaphoz viszonyítva (11 185) növekedést mutat, ami őszre tovább aktivizálódhat.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

ingtlan

ingatlan-árak

ingatlanpiac

győr-moson-sopron megye