További támogatásokra számíthatnak a magyar gazdák: így ösztönöznék a termelést

HelloVidék   
  Megosztom
További támogatásokra számíthatnak a magyar gazdák: így ösztönöznék a termelést

Korszakváltás zajlik a magyar agráriumban és a magyar vidéken - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár megnyitóján, csütörtökön.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy az idei OMÉK még rendhagyóbb, mint az eddigi alkalmak, hiszen a rendezvényre az „Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás” részeként kerülhet sor. A miniszter kiemelte, fel szeretnék hívni a figyelmet korunk egyik legnagyobb kihívására, a társadalmi, gazdasági és környezeti szempontok közötti egyensúly megteremtésének szükségességére. Az egyik legzöldebb gazdasági ágazat a mezőgazdaság, ezért ki kell állnunk amellett, hogy nem büntetni, hanem ösztönözni kell a gazdákat a még fenntarthatóbb termelés elérésében.

Kifejtette, stratégiai érdekünknek tekintjük a hozzáadott érték növelését az agráriumban, amit a hazai élelmiszerfeldolgozás fejlesztésén keresztül lehet elérni. Ezzel lehet nagyobb a hazai termékekkel történő önellátásunk és még erősebb az exportteljesítményünk. Nagy István kitért arra is, hogy a Megújuló vidék, megújuló agrárium program a vidék gazdaságának új lábra állítását jelenti. Önmagában az idén meghirdetett pályázatokon már több mint 1000 milliárd forint került lekötésre, ami óriási előrelépési lehetőséget jelent. A vidék gazdaságának erősítése pedig egész Magyarország megerősítését jelenti – tette hozzá.

Az uniós szabályok adta legkorábbi időponttól kezdve a gazdák számára a közvetlen támogatások esetében a decemberben fizethető részfizetésekkel együtt legalább 260 milliárd forint, a terület- és állatlétszám után fizetett vidékfejlesztési támogatásoknál pedig több mint 46 milliárd forint kifizetését tervezzük még az idén. A tárcavezető szerint a cél, hogy pénzügyi segítséget nyújtsunk az őszi munkák zavartalan elvégzéséhez és biztosítsuk a termelők pénzügyi stabilitását. Gondolkodásunk kulcsa az együttműködésben rejlik. Hiszen a magyar vidék egy olyan terület, amely gazdasági, kulturális és társadalmi értelemben egyaránt Magyarország gerincét adja –hangsúlyozta az agrártárca vezetője.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

omék

agrárminisztérium

agrárium

nagy istván