Így védhetjük a pénzünket: számíthatunk ebben a jegybank segítségére

HelloVidék   
  Megosztom
Így védhetjük a pénzünket: számíthatunk ebben a jegybank segítségére

Megújította együttműködési megállapodását a Befektető-védelmi Alap és az MNB. A két intézmény közös munkája során kiemelt szerepet kap egyebek mellett az együttműködés a jogszabályok előkészítésében, a kártalanítási eljárásban, illetve a fióktelepekkel és a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó szervezetekkel kapcsolatban.

A Befektető-védelmi Alap (Beva) nevében Nemescsói András elnök, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről pedig Matolcsy György elnök írta alá Budapesten a két intézmény megújított együttműködési megállapodásáról szóló dokumentumot.

A két intézmény kiemelt hangsúllyal működik együtt a jogszabályok előkészítésében, a Beva tagjaival kapcsolatos hatókörükbe tartozó tevékenységüket illetően, illetve a fióktelepekkel és a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó szervezetekkel kapcsolatban.

A dokumentum kiterjed a kártalanítási eljárások esetén felmerülő kötelezettségvállalásokra is. Az MNB egyebek mellett haladéktalanul értesíti a Bevát, ha annak valamely tagjával szemben felszámolási eljárást kezdeményezett, illetve működését olyan ok miatt korlátozta vagy függesztette fel, amely alapján számítania kell kártalanítási eljárás lefolytatására.

A Beva által nyújtott kártalanítás a megbízási, a kereskedelmi és a portfoliókezelési tevékenységre, valamint az értékpapír letéti őrzési, letétkezelési, valamint értékpapír-számla és ügyfélszámla vezetési szolgáltatásokra terjed ki. A kártalanítási körbe tartozó befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet csakis az MNB engedélyével lehet folytatni.

Ha a jegybank felszámolási eljárást kezdeményez, vagy a bíróság rendeli el a Beva tag felszámolását, ennek közzétételét követő 15 napon belül a Beva a kártalanítás lehetőségéről közleményben tájékoztatja az érintett befektetőket, amelyet a honlapján és az MNB által üzemeltetett közzétételi honlapon tesz közzé. Ez tartalmazza az igényérvényesítés első napját, az igényérvényesítés módját, a kártalanítás megállapításának és kifizetésének szabályait is. Természetesen a kártalanítás lehetőségéről (a felszámolás alá került társaság mellett) a Bevánál, illetve az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál is tájékozódhatnak az érintettek. A befektetővédelem 100 ezer euró összegig (jelenleg bő 35 millió forint) nyújt védelmet az érintett ügyfelek számára.

A két szervezet mostani megállapodása szerint rendszeresen tájékoztatja egymást a Beva tagjait érintő valamennyi releváns információról. Emellett a jegybank vállalta, hogy folyamatosan a Beva rendelkezésére bocsátja a jogszabályban meghatározott befektető-védelmi feladatai ellátásához szükséges adatokat is.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

mnb

magyar nemzeti bank

befektető-védelmi alap

kártalanítás