Kiszámoltuk, hogy járhatunk jobban: újépítésű lakást vegyünk, vagy a használtat újítsuk fel?

Pénzcentrum   
  Megosztom
Kiszámoltuk, hogy járhatunk jobban: újépítésű lakást vegyünk, vagy a használtat újítsuk fel?

Talán sosem volt még ennyire nehéz döntenie annak, aki új lakóingatlanra vágyott: vegyen-e új házat, esetleg építtessen egyet, vagy egyszerűen csak újítsa fel meglévő otthonát. A kérdés eldöntését most ugyanis megannyi külső tényező durván befolyásolja úgy, hogy közben szinte mindegyik opcióra új, állami támogatások is elérhetővé váltak. Mindezek együttese pedig rendesen megkeverte a hazai építőipart.

A magyar ingatlanpiacot az utóbbi évtizedben, a nagy árrobbanás évtizedében, mindig is az határozta meg, hogy a fizetések és a lakásdrágulások között tátongó szakadékot, miként voltak képesek fedezni az állami támogatások és a hitelek. Igen ám, de most a szekort rengeteg egyéb hatás éri egyszerre - írta a Pénzcentrum. Egyfelől a globális koronavírus-járvány igencsak megrángatta az építőipart, aminek következtében az alapanyag-árak az egekbe szöktek. Ezen felül folyamatos a munkaerőhiány, aminek következtében drágultak a munkadíjak is. Ember legyen tehát a talpán, aki most tisztán tudja látni, mibe lenne érdemes belefogni akkor, ha új otthonba szeretne költözni.

Ilyenkor ugyanis adja magát az örök kérdés: újépítésű ingatlant vegyen, saját építkezésbe kezdjen vagy használt ingatlanját újítsa fel. A kérdés önmagában, béke időben is komoly fejtörést okozna, most azonban ha lehet, még sokkal nehezebb a választás. Megnyugtató válasszal pedig a szakértők sem igazán tudnak szolgálni, mint mondják, általános megállapítást nehéz tenni, nevezetesen hogy a három felmerülő lehetőség közül melyik éri meg jobban.

Új építésű lakást, házat veszek

Ha valakinek van elegendő pénze, és már kiszemelt ingatlanja is, akkor messze ez a leginkább stressz mentesnek tűnő beruházás. Persze a kivitelező céget messzemenőkig ellenőrizni kell, ha ez rendben van, akkor nehéz bakot lőni. Az újépítésű ingatlanok modernek, kielégítik a vevők igényeit, energiatakarékosak, jól lehet velük kalkulálni, főleg ha már áll az ingatlan, azaz 100 százalékban átadásra került.

A cikk folytatása a Pénzcentrumon olvasható!

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

penzcentrum

lakás ingatlan

felújítás

felújítandó ingatlan

új lakás