Gigaberuházás kezdődik Tokaj-Zemplén térségben: milliárdokat költenek burkolatfelújításra

MTI   
  Megosztom
Gigaberuházás kezdődik Tokaj-Zemplén térségben: milliárdokat költenek burkolatfelújításra

Megkezdődött az utóbbi évek egyik legjelentősebb hazai burkolatfelújítási programjának végrehajtása: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kormányprogram 52 milliárd forintos keretéből a Tokaj-Zemplén térség 284,4 kilométer fő- és mellékútján végeztet teljes körű felújítási munkákat és építtet közlekedésbiztonságot növelő műtárgyakat - közölte a Magyar Közút.

A gépek és a szakemberek felvonultak a program első ütemében a 37-es főút Sátoraljaújhely kivezető szakaszán és megkezdték a munkát. A program fő elemei között szerepel a 37-es út Sátoraljaújhely-Szerencs közötti, illetve a 39-es út Mezőzombor-Abaújkér közötti szakasza, valamint a térség számos mellékútjának teljes körű felújítása is.

Wáberer György, Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közleményben rámutatott: a Tokaj-Zemplén régió jövője a jól átgondolt és hatékonyan működtetett idegenforgalomban, az ahhoz kapcsolódó vendéglátásban, a borászaton nyugvó gasztronómiában van.

A fejlesztések eredményeként javulnak az életfeltételek, az új munkahelyeknek köszönhetően megállítható az elvándorlás és a térség a Balaton és Budapest után Magyarország harmadik legfontosabb turisztikai célpontjává válik.

Ezeknek a céloknak a valóra váltásához azonban meg kell teremteni a hiányzó feltételeket

- hangsúlyozta a kormánybiztos kijelentetve, hogy azok között is kulcsfontosságú a térség megközelíthetőségének javítása, az úthálózat rendbetétele.

A most kezdődő és három évig tartó munkálatok a régió fejlesztésére rendelkezésre álló összeg több mint harmadát fedik le. Az úthálózat minőségének javítása érezhető mértékben fogja javítani a közlekedés biztonságát és komfortját, miközben csökkentik a régió eléréséhez szükséges menetidőt

- ismertette.

Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese közölte, hogy idén rekordszámú, több mint 1250 kilométernyi, főleg mellékúton indulhattak el teljes körű felújítási munkák. A beruházások megvalósításával a közlekedésbiztonság és az utazási komfort területén is érezhető változásokat tapasztalhatnak majd a közlekedők. Hozzátette: mint minden meglévő utat érintő felújításnál, a programban szereplő szakaszoknál is időszakos korlátozásokra kell számítani a munkák idején az arra közlekedőknek, ezért a kivitelezők és munkálatokban részt vevők nevében is az autósok türelmét és megértését kérik.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tokaj

zemplén

burkolatfelújítás

útfejlesztés

útjavítás

magyar közút nonprofit zrt.