Új boltok hódítják meg az országot: egyre többen intézik itt a bevásárlást vidéken

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Új boltok hódítják meg az országot: egyre többen intézik itt a bevásárlást vidéken

Évente rengeteg élelmiszer-hulladék landol a kukákban egyebek mellett, a megvásárolt árucikkek csomagolása pedig hatalmas szeméthegyeket termel ki. Jó hírünk van azoknak, akik kacsingatnak a csomagolásmentes boltok felé: a felkeresésük nemcsak a környezetnek tesz jót, de a pénztárcánkat is kíméli. Meglepő módon ugyanis sok mindent olcsóbban szerezhetünk be itt, mint a multiknál, ha pedig az árucikkek minőségét is górcső alá vesszük, mindenképp jobban járunk.

A fejlett országokban óriási pazarlás folyik, az európai fogyasztók élen járnak az élelmiszer-pazarlásban, hiszen egy évben fejenként átlagosan 92 kg élelmiszert dobnak a kukába. A magyar háztartások az átlagnál takarékosabbnak bizonyultak a Nébih legutóbbi felmérése alapján, de még e szerint is 65 kg átlagos élelmiszerhulladék termelést mutatott ki, aminek a fele egy kis odafigyeléssel elkerülhető lett volna.

A Nébih korábbi kutatásai már rávilágítottak arra, hogy az élelmiszerhulladék visszaszorítása azon múlik, hogy objektíven mérlegre tegyük a hétköznapi bevásárlási, ételkészítési, tálalási és ételtárolási szokásainkat. A környezetünk mellett ezzel a pénztárcánkat is védhetjük.

Ez utóbbi is lényeges, ugyanis egy átlagos magyar állampolgár évente több mint 32 000 forintot pazarol el élelmiszerhulladék formájában, ez nemzeti szinten 310 milliárd forint veszteséget jelent.

Nagyon sokat számít tehát, hogy tudatos vásárlókká váljunk, amihez az is hozzátartozik, hogy ne naponta autózzun k el egy szuper- vagy hipermarkethez, hanem legfeljebb hetente egyszer írjuk össze a családi vagy egyéni áruszükségleteinket, és amennyire tudjuk, igyekezzünk csomagolásmentesen megúszni a nagybevásrlást. Pont ilyen környezettudatossági szempontból jönnek létre egyre másra országosan a csomagolásmentes boltok, ahol a saját flakonjainkba, üvegeikbe vagy dobozainkba is kérhetjük az árut, megbízható minőségben.

A környezettudatosság a pazarlás megfékezésével kezdődik

Erre a következtetésre jutott Kálmán Veronika is, amikor 2018 márciusában megnyitotta Debrecenben Cekker nevű élelmiszerboltját. Az ötlet már korábban megfogalmazódott benne, mikor Németországban dolgozott: ott már 2013-ban is sorra nyíltak az olyan üzletek és üzletláncok, ahol nem használnak az áruk eladásához felesleges csomagolóanyagot, de főleg a műanyagot mellőzik.

A Cekker elnevezést sem a véletlen szülte, hanem nagyanyáink bevált kis bevásárlótáskája: a cekker, amit minden alkalommal magukkal vittek a boltba, és nem szaporították a műanyag szemetet feleslegesen. Egy ilyen házi készítésű cekkert a régimódi cekker mementójaként ki is akasztott a bolt falára Veronika , és emlékeztetőként, hogy az első lépés megtétele a környezettudatosság felé csakis rajtunk áll.

A csomagolási hulladék mellett a kis bolt az élelmiszerhulladék csökkentéséhez is segítséget nyújt, mert elég mindenből annyit vásárolnunk, amennyire adott esetben szükségünk van. Persze, így mindenképp megfontolt vásárlói magatartást kell tanúsítanunk, ami a pénztárcánknak és a jövőnknek feltétlenül jót tesz, ha le is kell mondanunk a bőség zavaráról. De milyen jó, ha nem kell mindent kidobni a spájzból, mert a moly befészkelte magát a lisztbe vagy a kölesbe, amit talán éppen egy nagy áruházlánc polcáról hoztunk haza, anélkül, hogy tudtunk volna róla.

A fűszereknél különösen jól érzékelhető a hulladékcsökkentés lehetősége. Gondoljunk csak bele: a fűszereket 5-10-20 g-os kiszerelésben forgalmazzák leginkább, ráadásul ezek az adagok is jóval nagyobb csomagolást kapnak, mint amennyi igazából szükséges lenne, anyaguk pedig többnyire műanyag vagy kombinált aromazáró tasak, vagyis ha külsőre papír tapintású is, belül műanyagréteggel bevont, ami az újrahasznosítást is nehezíti.

A Cekkerben vásárolhatunk úgy, hogy viszünk magunkkal saját tárolóedényeket, üveget, de vehetünk akár vászonból készült zacskókat helyben is. Már kenyértartó és uzsonnás tasakok is kaphatók, több méretben, ezekben négy napig is friss marad a pékáru, mondja Veronika.

Egyre többen vannak, akik keresik a lehetőséget, hogy műanyagmentesen vásároljanak, és nagyon megörülnek, amikor rám találnak, vagyis a boltomra. A vevőköröm legnagyobb részét a 30-as, 40-es anyukák teszik ki, de jönnek egyetemisták is. Volt, aki az óvodáskorú gyerekével jött be, és elmondta, a kicsi rágta a fülét egyfolytában, hogy műanyag nélkül vásároljon, mert nem akarja, hogy szegény teknősöket megöljék a nejlonzacskókkal és a szívószálakkal

– meséli a bolt tulajdonosa.

Tavaly nem érezték elmondása szerint a járvány hatását, néhány hónapja esett vissza kicsit az áruforgalom, ami lehet a covid-járvány utóhatása is, de akár az is, hogy nemrégiben nyitott két hasonlóan csomagolásmentes bolt is a városközpontban.

Azt tapasztalom, hogy ennek ellenére folyamatos az igény az ilyen jellegű boltokra, az elmúlt évben az emberek talán kicsit féltek kimozdulni, de mostanra kezd helyreállni a megszokott rend és rendelések, és rengeteg új arc jön hétről hétre, akik aztán visszajárók lesznek többségükben. És bár elsőre úgy tűnhet, hogy a multiknál olcsóbban lehet hozzájutni bizonyos árukhoz, de ár-értékarányban nálunk kedvezőbben lehet vásárolni, amenniyben a minőség fontos szempont valakinek a vásárláskor

- összegez Kálmán Veronika.

A csomagolásmentes boltokban is van minden, amire a mindennapokban szükség lehet, a kínálat pedig a vásárlói igények tükrében folyamatosan bővül. Tea, kávé, liszt, cukor, dió, mák, édesség, fűszerek, kimérős szörpök, hidegen sajtolt olajok, tészták, szappanok, fogkrémek, arcápoló krémek, folyékony, vegyszermentes mosogató- és mosószerek, adalékanyagmentes ápolókrémek, vegyszermentes háztartási tisztítószerek, természetbarát csomagolóanyagok vászonból és függönyből, hogy csak néhány fontosat soroljunk fel a teljes árukínálatból, ami például a Gyömrői Mi csemegénk elnevezésű csomagolásmentes boltot is jellemzi.

A honlapjukon az áll, hogy ha a saját tarolódban viszed haza a termékeket, nem termelsz háztartási hulladékot, és nem terheled a környezetet. Nem pazarolsz, mert mindenből annyit vehetsz, amennyire szükséged van, vihetsz akár 10 grammot, akár 10 kg-ot is. Pénzt spórolsz, mivel lédig szerezzük be a termékeket közvetlenül a gyártótól vagy nagykereskedőtől, így a legtöbb termékhez kedvezőbb áron jutsz hozzá, mint a hagyományos boltokban. Minőséget kínálunk elérhető áron.

Ez utóbbi állításra mi is felfigyeltünk, és rá is kérdeztünk, hogyan lehetséges az, hogy olcsóbban lehet hozzájutni az árucikkekhez náluk, mint a multiknál.

Nagykereskedésekben vagy közvetlenül a gyártótól, termelőtől szerezzük be az áruinkat, nagy tételben, személyesen megkeressük a készítőket kézműves termékek esetében is, így nem megy át még egy közvetítőn a termék, aki rátesz még valamennyi hasznot, valamint nincs csomagolási díj sem, ami ugyebár, ha darabonként lenne az áru csomagolva, ugyancsak jelentős tétel lenne, Így újratölthető vödörben kapunk sok mindent, amit aztán visszaküldünk, vagy nagy kartondobozokban. Rengeteget lehet ám így spórolni, hogy nem számolnak fel plusz csomagolási díjat

- kezdi Szörfi Diána, a Mi csemegénk cégvezetője.

Egyre többen járnak hozzánk vásárolni, tavaly októberben nyitottunk, így mi semmilyen hatását nem éreztük a Covidnak, hisz nincs összehasonlítási alapunk. De azt látjuk, hogy egyre nagyobb az igény az emberek részéről az efféle boltokra. A legjobban a kimérős dolgokat viszik, azok közül is a kimérős mosószereket, tisztálkodási szereket és a tisztítószereket. Ezek mind öko áruk, a mosószert például 540 Ft/liter áron tudjuk adni a saját hozott edényeikbe, flakonjaikba a vásárlóknak, míg egy multinál vagy szupermarketban az ilyen minőségű ökomosószer litere 1000 Ft fölötti árra jön ki, ha összehasonlítjuk.

A háztartásra nézve anyagilag is jelentős különbséget jelent, ha hétről hétre, hónapról hónapra újratöltik a flakonjaikat a valóban jó és környezetkímélő mosószerekkel, ráadásul még nem is termelik meg azt a rengeteg műanyag és egyéb hulladékot, ami egy tusfürdő, egy sampon, egy mosogató- vagy mosószer megvásárlásakor keletkezik. Szerencsére egyre többen törekszenek arra, hogy vegyszermentes háztartást vigyenek, ami nemcsak a hulladékok csökkentése miatt lenne nagyon fontos, de a vizeket sem szennyeznénk a vegyszerekkel, ami hosszú távon legalább ennyire káros következményekkel jár, teszi hozzá Szörfi Diána.

A gyömrői bolt tulajdonosait már többen is megkeresték, nem akarnak-e franchise-láncot létrehozni, amit igazán hízelgőnek találtak, és jó ötletnek is, de egyelőre megelégszenek ezzel az egy bolttal, a jövőt viszont mindenképp ezeknek a boltoknak az elterjedésében látják.

Amire figyeljünk

  • A csomagolásmentes boltok oldalain többnyire találunk terméklistát, így láthatjuk, mit tartanak, és mi van náluk készleten éppen.
  • Azt vegyük meg, amire szükségünk van, itt se vásároljunk felesleges dolgokat, hogy még véletlenül se kelljen aztán az élelmiszert vagy bármi mást kidobnunk.
  • Ha ilyen boltba megyünk, vigyünk magunkkal üvegeket vagy saját flakonokat, amiket aztán újra feltölthetünk, ha kifogytunk otthon a készletből. Szatyrot se vásároljunk ott minden egyes alakalommal, ha tartanak is vászonból vagy papírból, gondolkodjunk ebben is előre, vigyünk magunkkal otthonról.
  • Gondoljuk át kétszer is, hogy tényleg meg kell-evennünk még egy plusz játékot vagy édességet a gyereknek, ezzel neki is segítünk a későbbi vásárlói szokásainak a kialakításában.

Csomagolásmentes boltok egyetlen térképen

Az utóbbi pár évben Magyarországon is egyre több csomagolásmentes üzlet nyílt, Budapesten és Pest megyében, Gyömrőn tavaly októberben nyílt egy, de a Debrecenben néhány éve üzemelő Cekker mellett is nemrég nyitott ki két hasonló csomagolásmentes üzlet is. Székesfehérváron, Veszprémben, Szegeden, Győrött, Hajdúböszörményen, Baján és több más városban is elérhetőek. Egy interaktív térképen meg is kereshetjük a saját településünkön vagy az ahhoz legközelebb lévőt, mert ezen a térképen az összes megtalálható országosan.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

csomagolásmentes bolt

hulladék csökkentés

műanyaghulladék

zero waste

élelmiszer-pazarlás