Sok szülő hiába várja az ingyen százezreket: nem kaphat SZJA-visszatérítést

Pénzcentrum   
  Megosztom
Sok szülő hiába várja az ingyen százezreket: nem kaphat SZJA-visszatérítést

Elvileg minden gyermekes szülőnek, aki családi pótlékra jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekhó, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede. De számos bonyolult esetet produkál az élet, amikor nem ennyire tiszta, kinek járhat, és kinek nem az SZJA-visszatérítést.

A kormány által bejelentett 2021-es évben befizetett szja visszatérítése sok kérdést vet fel, főleg az elvált, külön háztartásban élő kiskorút nevelő szülők részéről, de ezen kívül még számos bonyolult esetet produkál az élet - írta a Pénzcentrum.

Először is tudni kell, hogy a visszatérítés azoknak jár, akik a 2021-es év legalább egy napján családi kedvezményre jogosultak voltak. E körben tehát a jogosultság ténye számít, a visszatérítés annak is jár, aki egyébként nem veszi igénybe a családi kedvezményt.

De vannak, akik nem tartoznak ebbe a kategóriába, ám a járandóságukból levonnak 15 százalékot, vajon ők visszakapják ezt a pénzt? A Pénzcentrum egyik olvasója, Éva az alábbi kérdést tette fel:

A családoknak szánt SZJA visszatérítés vonatkozik a korkedvezménnyel nyugdíjazott férjemre is? Rendőr volt, 11 éve igénybe vette a nyugdíjazását. Évek óta vonják a nyugdíjából az szja-t, most úgynevezett nyugdíjjáradékos. Van egy 7 éves fiunk, én veszem igénybe a családi adókedvezményt, ill. a családi pótlékot. A NAV látja őt, hiszen adózik. Visszakaphatja ő is az ez évi levont adóelőleget?

Szolgálati nyugdíj - szolgálati járandóság

Korábban a hivatásos állomány számára a szolgálati nyugdíjat bizonyos feltételekkel már 25 év szolgálati jogviszony után is igényelni lehetett, ma már nincs erre lehetőség és a korhatár is megegyezik az általános öregségi nyugdíjkorhatárral. 2012. január 1-jétől megszűnt az előrehozott és a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj, a korkedvezményes nyugdíj, a bányásznyugdíj, a művésznyugdíj, a polgármesterek, országgyűlési- és európai parlamenti képviselők korhatár előtti öregségi nyugdíja, a korengedményes nyugdíj, továbbá megszűnt a fegyveres szervek és a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjainak szolgálati nyugdíja is. Az 1955-ben vagy utána született, és 2011. december 31-én már szolgálati nyugdíjban részesült személyek nyugdíja átalakult szolgálati járandósággá, és a járandóság összege a mindenkori személyi jövedelemadó mértékével - jelenleg 15% - csökkent.

2019 elején a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a lakosság több mint negyedének folyósított nyugdíjat, a 2,6 millió ellátottból 58 ezren voltak, akik egyéb ellátásban, járandóságban részesültek főellátásként.

A Pénzcentrum megkérdezte a téma szakértőjét, Farkas András nyugdíjszakértőt, hogy a fenti esetben jár-e visszatérítés, de válasza szerint:

a szolgálati járandóság nem alapozza meg a gyermeket nevelő szülőket megillető rendkívüli szja visszatérítést.

Miért nem jár szja visszatérítés számukra?

Az adóvisszatérítés annak jár, aki:

  • 2021. év bármely napján családi kedvezményre jogosult és
  • 2021-ben összevont adóalapba tartozó jövedelmet, például munkabért, megbízási díjat, ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmet, őstermelői jövedelmet szerez, vállalkozói kivétet számol el. A visszatérítés a külön adózó jövedelmek (például a lakás eladása, osztalék, tőzsdei nyereség) utáni adóból nem jár – hívja fel a figyelmet a szakértő.
  • Az első feltétel szerint tehát a gyermeket nevelő szülők adó-visszatérítése annak jár, aki idén akár csak egy napra is családi kedvezményre (volt) jogosult. Családi kedvezmény annak jár, aki:
  • gyermek után szülőként családi pótlékra jogosult,
  • várandós nő és vele közös háztartásban élő házastárs
  • a családi pótlékra saját jogán jogosult,
  • rokkantsági járadékban részesül.

A cikk folytatása a Pénzcentrumon olvasható, ahol arról is megkérdezték az olvasókat, ki mire költené az SZJA-visszatérítést!

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szja-visszatérítés

szja

családi adókedvezmény

családi adóvisszatérítés