Komoly gond lehet, a kukorica is kevés: elszállhatnak az árak a boltokban

Világgazdaság   
  Megosztom
Komoly gond lehet, a kukorica is kevés: elszállhatnak az árak a boltokban

A betakarítás kezdetéhez képest javultak a kukoricahozamok, de közben a hazai piac szinte áll, a termelők ugyanis inkább betárolják a terményüket, további áremelkedésben reménykedve.

A kukorica betakarítása 70 százalékon áll, vagyis több mint 700 ezer hektárról már bekerült a termés a magtárakba

– mondta el a VG-nek Petőházi Tamás, a Gabonatermelők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Mint emlékezetes, az Agrárközgazdasági Intézet jelentése szerint október 8-án, amikor a terület 20 százalékát takarították be, csupán 5,5 tonna volt a hozam. Ez azóta javult, és mivel a GOSZ-elnök szerint most következnek a magasabb terméshozamú, magasabb FAO-számú kukoricafajták, a szövetségnél bíznak benne, hogy a betakarítás végére elérik a hattonnás országos termésátlagot. A KSH adatai szerint egyébként tavaly 8,58, és az elmúlt öt év átlagában is 8,12 tonna volt a kukorica hektáronkénti termésátlaga.

A világpiacon is magasak az árak, és kérdés, hogy a kereskedők által említett nagyobb mennyiségű import megvalósul-e. Termelői körökben úgy vélik, hogy legfeljebb néhány százezer tonna behozataláról lehet szó, exportárualap viszont nem lesz.

A búzapiacon vannak még készletek, de a termelők kivárnak, mert ott is emelkedik az ár. Petőházi Tamás szerint a felhasználói piacnak el kell fogadnia, hogy a nemzetközi árak megjelennek Magyarországon is, és képesnek kell lennie érvényesíteni ezt az áremelkedést a lisztben és a végtermékekben is.

Az input áremelkedések miatt ugyanakkor a következő szezon a szántóföldi növényt termesztőknek kevésbé lesz stabil, mint a mostani

- véli a GOSZ-elnök. Legkevésbé a vetőmagok ára emelkedett, de a növényvédő szereknél 30-35 százalékos áremelkedés valószínűsíthető, a műtrágya pedig a földgáz árának emelkedése miatt a négy-ötszörösére drágult. Ezenkívül nagy gondot okozhat a mezőgazdaságban is az AdBlue-hiány. Aki időben kapcsolt, az tudott műtrágyát vásárolni, de most már szó sincs kínálati piacról, a kisebb kereskedőknél már nincs is készlet.

Nagyon komoly intenzitáscsökkenést vetít előre a műtrágya-felhasználás visszaesése, amire már volt példa Magyarországon a rendszerváltáskor

– mondta Petőházi Tamás. Az egekbe szökő árak és a készlethiány miatt valószínűsíthető, hogy a következő szezonban kevesebb műtrágya kerül a talajba. Emiatt várhatóan a hozamok is alacsonyabbak lesznek, ez pedig fenntartja a magas árakat.

A GOSZ-elnök elmondta azt is, hogy zajlanak a vetési munkák, az őszi búzát már 680 ezer hektáron elvetették. Kell is haladni, mert jövő héten már november, és jó lenne ötödike, tizedike körül befejezni az őszi kalászosok vetését, mondta Petőházi Tamás. A tavalyi, októberi esőzések miatt rekordalacsony nagyságú – a GOSZ adatai szerint 840 ezer hektáros – búzatermő területhez képest idén nagyobb területen, 960 ezer hektáron vetnek kenyérgabonát. Ez a magas árak okozta vonzerő miatt néhány százalékkal akár emelkedhet is, de a GOSZ-elnök szerint a területalapú támogatások igénylésének tavaszi beadásakor lehet látni majd a valós képet. A vetőmag-forgalmazó cégektől érkező információk szerint a kalászosvetőmagok értékesítésében a tavalyihoz képest néhány százalékos visszaesést tapasztaltak, de ez – a visszavetések miatt – nem jelent automatikusan területcsökkenést.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kukorica

kukoricatermés

betakarítás

áremelkedés

raktározás