Top 10 őszi árdrágulás: mi folyik a magyar boltokban, mi lesz ennek a vége?

MTI   
  Megosztom
Top 10 őszi árdrágulás: mi folyik a magyar boltokban, mi lesz ennek a vége?

Egyelőre jelét sem mutatja a drágulás mérséklődése Magyarországon. Sőt, most már ott tartunk, hogy például az üzemanyagok több mint harmadával kerülnek többe, mint tavaly ősszel. Ezen felül azonban a cigaretta, de még a bútorok ára is az egekben. Élelmiszerek közül pedig az étolaj, valamint a margarin az, amiért igen csak mélyre kell nyúlni a tárcában.

A Pénzcentrum most annak járt utána, hogy a KSH hivatalos, majd 200 terméket és szolgáltatást tartalmazó listájából pontosan mely termékek vagy szolgáltatások ára nőtt leginkább az elmúlt egy évben.

A második legdurvább áremelkedést a napraforgóolaj produkálta, ennek literára egy év alatt átlagosan 33,8 százalékkal emelkedett, míg a dobogó harmadik fokára a 95-ös benzin állhatott fel, 365 nap leforgása alatt a literenkénti ár átlagosan 30,2 százalékkal emelkedett.

A top 5 dráguló közét befért még a szétnyitható konyhaasztal is, a maga 24,9 százalékos áremelkedésével, míg 5. helyre az átlagosan 22 százalékkal többe kerülő vérnyomásmérő került. Az étolaj mögött a második csúcsdráguló élelmiszer a kései burgonya lett, ez 21,7 százalékkal kerül többe idén ősszel, mint tavaly, míg a harmadik legdrágább élelmiszer a tejes margarin lett, ennek az átlagára is több mint 20 százalékkal emelkedett 1 év alatt.

A nők sem örülhetnek ruházatilag, a műbor női szandál ára ugyanis átlagosan 19,5 százalékkal emelkedett idénre, ezt pedig a 9-10. helyen egyaránt 1-1 cigarettamárka, a Multifilter és a Sopianae követte, 18,6 és 18,3 százalékos átlagos drágulással. Ezzel pedig ezeknek a cigiknek az átlagára ára már meg is haladta az 1 700 (!) forintot, de például a már fentebb említett konyhaasztal átlagára is majd 10 ezer forinttal emelkedett.

A cikk folytatása a Pénzcentrumon olvasható!

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

drágulás

pénzcentrum