Igazi harcos szószokat készít ez a vidéki chili-manufaktúra: Te kóstoltad már?

Steiner Petra   
  Megosztom
Igazi harcos szószokat készít ez a vidéki chili-manufaktúra: Te kóstoltad már?

A számítástechnológia iparága felfutóban van. Napról napra jelennek meg újabb és újabb szoftverek, mind modernebb és sokoldalúbb kütyük, amely változás szinte lekövethetetlen és követhetetlen. Az informatikai piac kereslete és kínálata rohamosan növekszik, ezért sokakat megdöbbenthet, ha valaki saját akaratából mond le jól menő vállalkozásáról. Az orosházi Séllei Ferenc már pedig pontosan így döntött.

6-7 éve még csak pusztán hobbiból, 40-50 tő termesztésével kóstolt bele a chilik izgalmas világába Séllei Ferenc, aki akkoriban még nem is sejttette, egyszer ezek jelentik majd számára a szenvedélyt és a megélhetést egyben. Extra erős paprikákkal, chinense fajtákkal (például 7 pot, Carolina Reaper, Habanero, Moruga Scorpion) kezdett el foglalkozni, amihez 1-2 év után hozzácsapódott a szintén kedvtelésből űzött BBQ világa, ez a kettő pedig végérvényesen magával ragadta. Mint portálunknak elmondta, valaki motorozik, valaki vadászik, ő pedig chilit termeszt, savanyít és egyedi ízvilágú szószokat készít belőle, mindezt 3 éve mintegy mellék-, 2021 júniusától pedig már főállásban.

Elsősorban nem a termelés fogott meg, ennek tekintetében komoly hiányosságokkal indultam, amiben kertészmérnök barátom segít a mai napig. Számomra sokkal inkább a feldolgozott termékek, a kulináris vonal az, ami az igazi „becsípődést” jelenti. Erős a vonzalmam a chili gasztronómia vonulata iránt, de a BBQ-hoz is legalább ekkora szenvedély fűz, viszont utóbbit csak családi, baráti körökben gyakorlom. Tudni kell, hogy ez egy rétegpiac, mégis megízlelni egy-egy ilyen paprikának az aromáját egy olyan kulináris élményt jelent, ami képes függővé tenni az embert. Esetemben legtöbbször extrém erős chilikről beszélünk, de mindezeket fűszernövényként használom a szószok sok egyéb összetevője mellett, ami végtelen sok kísérletezést és játékot tesz lehetővé. Ez a folyamat pedig teljesen rabul ejt”

– beszélt mélyebben szenvedélyéről az orosházi chilis.

A Chili Warrior márka egy tulajdonképpeni családi vállalkozás, melyben Ferenc felesége is aktívan kiveszi részét, mind férje mentális támogatása, mind a feldolgozás révén, ami könnyűnek tűnhet, holott igazi kemény munkát takar. Árnyalva az utóbbival járó nehézségeket, színtiszta tény, hogy egy-egy ilyen, a világ legerősebbjei közé tartozó paprika felszeletelése még a harcedzett szemekbe is képes könnyeket csalni, és kesztyűt viselni közben koránt sem puhányság, hanem komoly elővigyázatosság, nehogy a könnyel együtt egy óvatlan mozdulattal kapszaicin „szökjön” a szemünkbe.

Egyik ikonikus termékük a jalapeno savanyúság, amely konstans minőséggel, garantált roppanóssággal van jelen évszaktól függetlenül a piacon, mely színvonalat és állandó elérhetőséget piackutatásuk szerint rajtuk kívül csak kevesek képesek produkálni. Noha a BBQ (egyelőre) csak hobbiként van jelen Séllei Ferenc életében, egy 22 összetevőből álló, harmonikus barbecue szósz készítésének még így sem tudott ellenállni, ami mellett még további három, chinense fajtából készített szószt emelt ki büszkeségként, melyek elkészítésénél elsődleges szempont volt, hogy a lehető legnagyobb mértékben megőrizze a paprikák egyedi aromáját és színét. Egy-egy jól sikerült szósz mögött azonban hosszú hetek kemény munkája áll, míg a gondolatból egy kézzel feldolgozott, magas hozzáadott értékű termék válik.

A termékfejlesztésben sokkal több időt vesz igénybe maga a tervezés, mint a tényleges munkafolyamat. Tehát az, hogy mikor, mit teszek bele, zárt rendszerben főzöm-e vagy redukálom, az aromás anyagokat milyen fázisban rakom bele, hogy azt kapjam, amit megálmodtam. Jó páran vagyunk a hazai piacon, akiknek vannak nemzetközi minősítései (a megkérdezettnek International Taste Awards ezüst és bronz minősítés -a szerk.), viszont mi is nagyon sok próbafőzetet ki szoktunk önteni a lefolyóba, mire azt mondjuk valamire, hogy az piac- vagy akár versenyképes

– beszélt Séllei Ferenc a termékfejlesztés rögös, akár 4-6 hétig is elhúzódó időszakáról. Mindezek mellett azonban, ahogy eddig, ezt követően is úgy látja, ebbe igenis megéri invesztálni, tekintve a magyar kulináris élet 4-5 évvel ezelőtti fellendülését és azóta is tartó exponenciális fejlődését.

Noha a vírus a tavalyi évben igencsak megtépázta a vásárokra való lehetséges kitelepülések számát, az orosházi chilis igyekezett kiaknázni az online térben rejlő lehetőségeket, így alapozva meg és stabilizálva pozícióját a piacon.

Kezdettől fogva úgy gondolom, hogy az online tér és a személyes, közvetlen kontaktus azokkal a viszonteladókkal, akik prémium minőséget képviselnek és felvállalják a termékeinket, sokkal, sokkal többet ér, mint az, hogy folyamatosan vásárokra járjunk. Félreértés ne essék, ez is szükséges, de hosszú távon előbbiben nagyobb potenciált látok

– említett egy lehetséges kiugrási lehetőséget a Chili Warrior tulajdonosa.

Séllei Ferenc hosszú távú célként most, hogy főállásban foglalkozik kistermelői munkájával, szeretné megalkotni azt a két BBQ szószt, aminek tulajdonképpeni receptje már 2 éve ott motoszkál a fejében, de eddig sem ideje, sem energiája, sem kapacitása nem volt rá, hogy fizikai testet ölthessen a receptúra. Ezzel pedig az orosházi kistermelő nemcsak a 2021-ben már több mint 300 főt számláló chilisek táborát erősíti tovább, de a nemzetközi versenyeken való szereplésével a magyarok jó hírét is továbbviheti, hogy chiliben igenis erősek vagyunk.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

chili

chiliszósz

erős paprika

bbq

gasztro

termesztés

mezőgazdaság

szósz

savanyatás