Hatalmas a szakadék ezen a vidéken: egy balatoni négyzetméter itt egy egész házat ér

HelloVidék   
  Megosztom
Hatalmas a szakadék ezen a vidéken: egy balatoni négyzetméter itt egy egész házat ér

Kétszázszoros különbség az átlag négyzetméterárban két Somogy megyei település között: egy balatoni település négyzetméteráráért Dél-Somogyban már egy egész házat vehetünk.

Ma reggeli vezető cikkünkben mi is beszámoltunk arról, hogy a dél-dunántúli régió lakásárakat tekintve az ország olcsóbb területeihez tartozik, de hatalmasak az egyenlőtlenségek, a legélesebben ez Somogy megyében látszik.

Somogy megye az egyetlen megye az országban, ahol a megyeszékhely lakásárai alacsonyabbak a megyei átlagnál, a már említett Balaton-part kiugróan magas árai miatt. Nem véletlen, hogy a vidéki térségek közül a Balatonfüredi járás után a Fonyódi és a Siófoki járás lakásárai következnek, ahol már tavaly meghaladta a 600 ezer forintot az átlagos négyzetméterár

– mondta el Futó Péter, a Portfolio ingatlanpiaci elemzője a HelloVidéknek.

A Somogy megyei napilap is ezt a kérdéskört boncolgatja: a zamárdi Szegfű utcában a legdrágább, a péterhidai Fő utcában a legolcsóbb az ingatlanok ára Somogyban, írja a sonline.hu.

Legutóbb három héttel ezelőtt költözött egy család Péterhidára. Az új lakók néhány millió forintért vásárolták meg az ingatlant, amelyhez egy hatalmas udvar is tartozik.

Káló Tímea, Péterhida polgármestere a lap megkeresésére arról tájékoztatott, hogy az elmúlt években folyamatosan emelkedett a település lélekszáma. Több gyermek is született, és újak is beköltöztek, ezért jelenleg százhetvenen élnek a faluban. Eladó ingatlan viszont alig-alig akad a településen. Most egy házat árulnak Péterhidán, azt is már évek óta.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője megkeresésükre elmondta, hogy Somogyban azért vannak ekkora különbségek az árak között, mert bizonyos területek, például a Balaton és környéke nemzetközi szinten is híres régió.

A statisztikai adatok szerint a balatoni árak már a fővárosit is meghaladják. A tónál és környékén az ingatlanok átlagos eladási ára több mint 36 millió forint, míg Budapesten csak 34. Somogy megyében Siófokon, Zamárdiban, Szántódon és Balatonlellén találhatóak a legdrágább ingatlanok

- hangsúlyozta Balogh László. Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője hozzátette, nagyon sok beruházás van a megyében, és a jövőben is több új lakás épülhet, ami tovább alakítja majd az árakat.

Az ingatlan.com adatai szerint a határ menti település főutcájában az átlagos négyzetméterár mindösszesen 11 ezer forint. Káló Tímea polgármester szerint ez meglehetősen alacsony, bár az elmúlt évben félmillió forintért is túl­adtak egy házon, ami vélhetően lenyomta az átlagárat. Zamárdiban ehhez képest a Szegfű utcában egy négyzetméterért átlagosan több mint 2 millió 200 ezer forintot is elkérnek.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

somogy megye

ingatlanárak

ingatlanpiac

zamárdi

péterhida