Jelentősen javul a közlekedés az Alföldön: átadták a gyorsforgalmi bekötőutat

HelloVidék   
  Megosztom
Jelentősen javul a közlekedés az Alföldön: átadták a gyorsforgalmi bekötőutat

Tíz hónappal határidő előtt készült el a Duna Aszfalt Békéscsaba az M44-eshez kapcsolódó új elkerülő útjával. A Fürjesi út mintegy nettó ötmilliárd forintért épült meg a megyeszékhely határában. Az 5,2 kilométeres út a 47-es, a 44-es és a csanádapácai utat köti össze az M44-es gyorsforgalmi úttal; a csomópontokban betonburkolatú körforgalmakkal. Mindemellett az út mellett párhuzamosan végig kerékpár- vagy kerékpárral is járható szervizút halad.

Szerdán adták át át Békéscsaba új gyorsforgalmi kapcsolatához, az M44-eshez tartozó új bekötőútját: a Fürjesi utat, melyet a Duna Aszfalt Zrt. épített meg (hasonlóan, mint az M44-es több szakaszát is, többek között a Békéscsabába közvetlenül beérkező pályát is). A kivitelező Duna Aszfalt Kft. tíz hónappal a vállalt határidő előtt fejezte be a munkálatokat, írja a magyarepitok.hu.

Pántya József, a beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Zrt. útfejlesztési igazgatója a szerdai ünnepélyes szalagátvágáson elmondta:

az 5,2 kilométeres út a 47-es, a 44-es és a csanádapácai utat köti össze az M44-es gyorsforgalmi úttal; a csomópontokban betonburkolatú körforgalmakkal. Mindemellett az út mellett párhuzamosan végig kerékpár- vagy kerékpárral is járható szervizút halad.

Még néhány hét, és új hídon haladhatnak az autók a Tisza felett

Pányta József kifejtette, hogy a beruházás része volt a 44-es számú főút burkolaterősítése is 750 méteren, valamint a csanádapácai út szélesítése és erősítése 2,1 kilométeren. A 444. számú főút nevet kapó Fürjesi út kísérleti út lesz: öt szakaszán öt különböző típusú útburkolati jelet festettek fel. A kivitelezés során 172 fát és több ezer cserjét is ültettek.

Az igazgató elmondta,

december második hetében adják át a forgalomnak az M44-es Tiszakürt-Lakitelek szakaszát, rajta az Európában is egyedülálló Tisza-híddal.

Az új Tisza-híd

Számos útépítés zajlik a Közép- és Dél-Alföldön. A Lakitelek-Szentkirály szakaszon jelenleg hídépítési munkák zajlanak; a Szentkirályt elkerülő útra a napokban kapták meg az engedélyt. A Szentkirály és az M5-ös autópálya közti több mint 30 kilométeres szakaszról szólva közölte, a kivitelezési közbeszerzést feltételesen lefolytatták, még idén szeretnének szerződést kötni a nyertessel. A vezető hozzátette: forrásbiztosítás esetén a munkálatok tavasszal elkezdődhetnek.

A Békés megyében még zajló munkákról szólva az igazgató elmondta, Észak-Békésben, Békés és Mezőberény térségében terveznek még egy pihenőhelyet, amelyet M44-es csomópontként szeretnének kialakítani. Az engedélyeztetési eljárást még idén szeretnék elindítani.

Csökken Békéscsaba áthaladó forgalma

Az eseményen Herczeg Tamás országgyűlési képviselő többek között azt hangsúlyozta,

a Fürjesi út elkerülőként is szolgál, az eddigi átmenő személy- és teherforgalom, amely a Békéscsaba-jaminai városrészt és a belvárost érintette, most megszűnik; ezáltal csökken a zaj- és környezetszennyezés is.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

útépítés

fejlesztés

beruházás

m44-es gyorsforgalmi

bekötőút

47-es út

44-es főút

szervizút

békéscsaba

tisza-híd