Lebukott a vállalkozó: több üzletben is árusították a hamis akácmézet

24.hu   
  Megosztom
Lebukott a vállalkozó: több üzletben is árusították a hamis akácmézet

Akácmézként árulták az áruházláncok a mézkészítő vállalkozó termékeit, melyekről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nemrég kijelentette, hogy „nem viselhetik az akácméz elnevezést”. Több áruház már visszahívta a kifogásolt termékeket, a Spar viszont még kivár.

Ahogy a portál írja, a Nébih korábban a Magyar Mézkiszerelők Egyesülete és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület jelzése alapján kezdte el vizsgálni a Klenáncz József mézüzemének termékeit, miután az egyesületek élelmiszer laboratóriumi eredményekre hivatkozva azt állították, hogy Klenáncz akácmézeinek nincs sok köze az akáchoz.

A Magyar Mézkiszerelők Egyesülete azt állítja, hogy többféle mérési módszer is ugyanazt az eredményt mutatta a Klenáncz-mézeknél, vagyis hogy az akácmézként forgalmazott tételeinél az F/G aránya 1,2 körüli. Ez egy nagyon alacsony szám, ami egyértelműen azt jelenti, hogy Klenáncz igazából akácméz áron, de nem akácmézzel kereskedik

- közölte a portál.

Korábban erről a Nébih is adott ki közleményt, mely szerint az A1, A6, A7 tételazonosítóval megjelölt akácmézek a laboratóriumi és nyomon követési vizsgálatok alapján nem viselhetik az akácméz megnevezést. Ezért minőségmegőrzési időre és kiszerelési egységre való tekintet nélkül elrendelték a termékek forgalomból való kivonását.

A portál a Magyar Mézkiszerelők Egyesületét is megkereste az esettel kapcsolatban, akik azt írták, hogy az akácméz ára 50-100 százalékkal magasabb, mint az egyéb mézeké, vagyis véleményük szerint Klenáncz megkárosította a fogyasztókat. Az egyesület hozzátette, hogy tíz Klenáncz-féle akácmézet is bevizsgáltak, és ezek közül egyik sem érte el azt a gyümölcscukor-szőlőcukor arányt, hogy ezeket akácméznek lehessen nevezni.

Intézkedtek az áruházak

A portált a CBA arról tájékoztatta, hogy a kifogásolt termékek visszahívása megtörtént az üzletekből.
A Tesco sajtóosztálya azt közölte, hogy a Nébih honlapján közzétett jogsértési értesítő alapján a Klenáncz József által beszállított akácméz (A1, A6, A7 tételazonosítóval megjelölt) termékeire a forgalomból való kivonást elrendelte áruházaiban. A Spar viszont még kivár, a mézeket akkor vonják vissza, ha a terméket készítő cégtől vagy a hatóságtól hivatalos megkeresést kapnak. Mivel eddig egyiktől sem érkezett ilyen kérés, ezért továbbra is árulják a mézet.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

méz

hamis méz

mézhamisítás

magyar mézkiszerelők egyesülete

országos magyar méhészeti egyesület