Drága lesz az ünnepi fa? Mutatjuk, mennyivel emelkednek idén a fenyőárak

HelloVidék   
  Megosztom
Drága lesz az ünnepi fa? Mutatjuk, mennyivel emelkednek idén a fenyőárak

Ebben az évben várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára. Szakemberek szerint ez elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt lehetséges. A lucfenyő méterenként 4-5 ezer forintba, az ezüstfenyő 5-6 ezer forintba kerül majd, de egyre több helyen darabárat határoznak meg az eladók.

Megkezdődött a karácsonyi készülődés és ezt nem is jelzi jobban más, mint az, hogy a fenyőültetvényeken elkezdték a fák kitermelését. Ahogy arról a teol.hu beszámolt, a megyében csak néhány vállalkozó foglalkozik ezzel, így ide főként Vas és Zala megyéből szállítják a karácsonyfának valót.

Mint a portál írja, hazánkban közel kétezer hektáron termelnek fenyőfát, elsősorban Vas, Zala és Somogy megyében. A fenyőket átlagosan 5-10 évesen vágják ki. Karácsony előtt közel kétmillió fenyőt forgalmaznak, ebből hatszázezer az import, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének adatai szerint.

A kereskedők előrejelzése az, hogy idén drágább lesz a fenyőfa tavalyhoz képest. Így a lucfenyő métere 4-5 ezer, az ezüstfenyőé közel 5-6 ezer, míg a nordmann fenyőé 7 ezer forint körül alakul. Szakemberek szerint, aki idén is vásárolna fenyőt, az célszerű őstermelőknél, bejáratott, megbízható árusítóhelyeken megvásárolni, mert ott olyan fákat kínálnak, amelyeket decemberben vágnak ki, ezért tartósabbak, szebbek.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fenyő

fenyőfa

fenyő vásárlás

fenyőfa vásárlás

karácsony

áremelkedés