Nesze neked drágulás: lassan luxus a trappista sajt is, úgy felment a tejtermékek ára

Agrárszektor   
  Megosztom
Nesze neked drágulás: lassan luxus a trappista sajt is, úgy felment a tejtermékek ára

A 2021-es év az áremelkedésről szólt, ha az élelmiszeripart vesszük figyelembe, ugyanis aligha lehetne olyan élelmiszert találni, melynek ne emelkedett volna jelentősen az ára. Őrület, mennyit változott a tejtermékek ára egy év alatt Magyarországon.

Az őrületes áremelkedésből a tejtermékek sem maradtak ki, olyannyira nem, hogy a nyerstej átlagára 3 százalékkal nőtt 2021 októberében a 2021. szeptemberihez képest, és 9 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát. Sőt, az ágazatot a botrányok sem kerülték el az utóbbi időben, a Tej Terméktanács például hivatalos közleményt is kiadott a korábbi helyzet tarthatatlanságáról.

Mint ahogyan az Agrárszektor is megírta, a Tejtermék Tanács közölte, hogy a jövő évre is áthúzódó, folyamatos és kétszámjegyű ipari energiaár és egyéb költségnövekedésről (pl. szennyvíz, elektromos áram, víz, fuvardíj, alkatrész, tisztítószerek, vegyszerek, műtrágya, gyógyszer, munkaruházat stb.) számoltak be a tejtermelő tagok. A helyzet olyan súlyos, hogy egyre többen döntenek/döntöttek arról, hogy tehenészetüket és az állatállományukat csökkentik vagy felszámolják, amely rövid- és középtávon előrevetíti az állatállomány és a tejtermelés csökkenését.

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 116,41 forint/kilogramm volt 2021 októberében. A fehérjetartalom és a zsírtartalom egyaránt 0,09 százalékpontos javulása, valamint az alapár 2 százalékos emelkedése mellett a nyerstej átlagára 3 százalékkal nőtt 2021 októberében a 2021. szeptemberihez képest, és 9 százalékkal meghaladta az előző év azonos hónapjának átlagárát. A nyerstej felvásárlása 2021 októberében az előző havi mennyiségnél 2 százalékkal, a 2020. októberinél 3 százalékkal több volt. A nyerstej kiviteli ára 135,33 forint/ kilogramm volt 2021 októberében, az előző havihoz képest 9 százalékkal, az előző év azonos hónapjához viszonyítva 21 százalékkal emelkedett. A kiviteli ár 16 százalékkal meghaladta a termelői átlagárat. Az AKI PÁIR adatai szerint a nyerstej kiszállítása 18 százalékkal bővült 2021 októberében az előző év azonos hónapjához viszonyítva .

Az AKI adatai alapján 2021 októberében az előző év azonos hónapjához képest a hazai előállítású tejtermékek közül emelkedett a gyümölcsös joghurt és a 2,8 százalék zsírtartalmú friss zacskós tej (egyaránt +6 százalék), a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss és tartós tej, az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej, valamint a kefir, az ömlesztett sajt (egyaránt +4 százalék), a tehéntúró és a trappista sajt (egyaránt +3 százalék), a natúr vajkrém és a tejföl (egyaránt +2 százalék), a natúr joghurt (+1 százalék) feldolgozói értékesítési ára, míg az adagolt vajé 1 százalékkal csökkent.

A KSH adatai szerint ugyanebben az összehasonlításban emelkedett a trappista sajt (+6 százalék), a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT- (tartós) dobozos tej és pasztőrözött ESL (hosszan friss) tej (egyaránt +3 százalék), az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL- (hosszan friss) tej (+2 százalék) fogyasztói ára.

A cikk folytatása az Agrárszektoron olvasható!

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárszektor

tej

áremelkedés

élelmiszer