Válaszolt a vádakra Bige: a műtrágyakirály szerint szisztematikus hadjárat folyik ellene

hvg.hu   
  Megosztom
Válaszolt a vádakra Bige: a műtrágyakirály szerint szisztematikus hadjárat folyik ellene

Vasárnap Nagy István agrárminiszter azzal vádolta meg Bige Lászlót, a műtrágyakirályt, hogy megkárosította a magyar gazdákat a profit reményében. Most Bige László felelt a vádakra, szerinte a számszerűsített tények ennek épp az ellenkezőjét támasztják alá, éveken át segítette a magyar gazdákat a nyugat-európainál jóval alacsonyabb árfekvésű áruval.

Az agrárminiszter azzal vádolta meg Bige Lászlót, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosát vasárnap, hogy mindenkit megkárosított, aki zöldséget vagy gyümölcsöt vett, hétfőn pedig azt ígérte, a tárca számszerűsíti, mekkora is ez az összeg, írja a hvg.hu.

Nagy István arról beszélt, hogy Bige komoly csapást mért a magyar mezőgazdaságra, a cége ugyanis a piaci helyzetét kihasználva mesterségesen emelte a műtrágya árát a mostani egyébként is magas világpiaci árak mellett, így annak költsége az előző évekhez képest a négyszeresére növekedett. A vádakra Bige László kedden az agrárminiszternek szóló nyílt levélben reagált:

Nyugat- Európához viszonyítva majdhogynem mindig olcsóbb volt a műtrágya Magyarországon, mint Németországban. Ez azt jelenti, hogy mintegy 29 milliárd 880 millió 107 ezer 885 forinttal segítettünk a Magyar gazdáknak az olcsóbb műtrágya eladásával németországi kollégáikhoz viszonyítva. Ezek megkérdőjelezhetetlen tények!

Bige tagadja, hogy a magyar termelőknek nem akarnak műtrágyát eladni csak egy napon ebben az évben. A valóság az – írta –, hogy mindennap eladnak, novemberben már 129 479 tonnát értékesítettek, többet, mint az egyhavi kapacitásuk. „Az is igaz, hogy decemberben 1 napos akció keretében fogunk eladni műtrágyát, az úgynevezett Black Friday akció keretében, ahogyan azt már a korábbi években is tettük. Ezen a napon meg lehet venni a 2022 év első 5 hónapjára a teljes műtrágya gyártási kapacitásunkat.”

Mi vagyunk az egyetlen olyan magyar vállalat, amely 2010-ig 130 millió euró és 2010 után 450 millió euró értékű beruházásokat hajtottunk végre a saját finanszírozásunkból (kötvény kibocsátás révén), és nem a magyar vagy európai uniós adófizetők pénzéből

- zárta a levelét.

Bige László ellen két eljárás is folyamatban van jelenleg, ezekről korábban azt mondta, szisztematikus hadjárat indult ellene a hatóságok bevonásával.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bige lászló

műtrágyakirály

műtrágya

nitrogénművek

nagy istván