Itthon alig eszik ezt a szuperegészséges húsfélét: külföldön megvesznek érte

HelloVidék   
  Megosztom
Itthon alig eszik ezt a szuperegészséges húsfélét: külföldön megvesznek érte

Sokan fintorognak, ha bárányhúsról esik szó sőt, nagyon sokan vannak, akik egész életükben meg sem kóstolják. Akik kóstolták és nem szeretik, gyakran arra fogják, hogy az ízével voltak gondok - ennek oka pedig valószínűleg a rossz előkészítés vagy elkészítési mód lehetett. A juhhúst elkészítés előtt jól meg kell tisztítani, a faggyút leszedni, esetleg forró, ecetes vízzel lemosni. Az idősebb állatok húsán érezhető erősebb szagot pácolással még jobban lehet tompítani, vonzóbbá tenni. Hazánkban a juhhús fogyasztása igen alacsony, döntő részében a birkapörkölt fogyasztásban merül ki, holott a különböző juhhúsféleségekből számos kiváló étel készíthető. Ennek menténk most annak jártunk utána, hogy alakult az ágazat sorsa az elmúlt időszakban, illetve megnéztük azt is, hogy mennyiért vásárolhatunk bárányhúst most, az ünnepek előtt.

A juhok és az anyajuhok száma is kevesebb lett. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2020. december 1-jén a juhállomány 944 ezer, az anyajuhoké 754 ezer volt, előbbieké 11, utóbbiaké 3,5%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. Ezzel a juhállomány évtizedes mélypontra süllyedt.

Forrás: KSH
Forrás: KSH

2020-ban a vágójuh kilogrammonkénti 958 forintos felvásárlási átlagára 15%-kal emelkedett, felvásárolt mennyisége – ami 249 ezer darab volt − 13%-kal csökkent az előző évhez hasonlítva.

A boltok polcain is borsos áron találjuk meg a fiatal állat, a bárány húsát. Meg is néztük a nagyobb húsházak mennyiért kínálják termékeiket. Lássuk hol, mit vehetünk!

A Magyar Családi Gazdaság weboldalán a következő árlistát láthatjuk:

  • Racka juh bőr különböző méretben és színben - 4500-10000 Ft/db
  • Racka juh egész friss vágásból 20-25kg - 2000 Ft/kg
  • Racka juh fél friss vágásból 10-13kg - 2000 Ft/kg
  • Racka bárány egész friss vágásból 12-14kg - 3000 Ft/kg
  • Racka bárány fél friss vágásból 6-7kg - 3000 Ft/kg
  • Bárány gerinc filé (gyorsfagyasztott) - 7000 Ft/kg
  • Bárány combfilé (gyorsfagyasztott) - 3950 Ft/kg
  • Bárány csülök (gyorsfagyasztott) - 3000 Ft/kg
  • Bárány lapocka filé (gyorsfagyasztott) - 3850 Ft/kg
  • Bárány pörkölthús csontos (gyorsfagyasztott) - 3000 Ft/kg
  • Bárány franciaborda (gyorsfagyasztott) - 5500 Ft/kg

A Matusz-Vad webshopjában a következő árakat találjuk:

  • Bárány korona french rack (tejjel etetett) NZL 75 mm - 8399 Ft/kg
  • Bárány szűzpecsenye NZL (fagyos) - 6719 Ft/kg
  • Bárány fartő cs.n. NZL (fagyos) - 6299 Ft/kg
  • Báránygerinc korona french r. NZL (fagyos) - 6049 Ft/kg
  • Báránycomb steak 200 g/db (fagyos) - 5989 Ft/kg
  • Báránylapocka rollbraten NZL (fagyos) - 5249 Ft/kg
  • Báránycomb cs.n. NZL (fagyos) - 4999 Ft/kg
  • Bárány hátsó csülök NZL (fagyos) - 3989 Ft/kg
  • Báránycsülök lábszárral NZL (fagyos) - 3539 Ft/kg
  • Bárány oldalas egész dagadóval (fagyos) - 2069 Ft/kg

A Húsház oldalán pedig a következő árakat találtuk:

  • Bárány combfilé - 3699 Ft/kg+ÁFA
  • Bárány első csülök - 3699 Ft/kg+ÁFA
  • Bárány gerinc french racks - 5999 Ft/kg+ÁFA

    Kockázott csontos birka apróhús - 2799 Ft/kg+ÁFA

Peddig van benne pénz

Ahogy arról az Agrárszektor korábban beszámolt, a 30-35-38 dekagrammos éves egy főre eső magyar bárány- és juhhúsfogyasztás az elmúlt évben közel negyven százalékkal visszaesett. Részben amiatt, hogy az éttermek és vendéglátóhelyek időszakosan bezárásra kényszerültek a járvány miatt.

Mint írták, Kukovics Sándor, a Juh Terméktanács ügyvezető igazgatója korábban arról számolt be, hogy nagyjából évi 15-20 dekagrammnyi átlagos fogyasztás köthető a vendéglátáshoz, de a tavalyi trendváltozásnak nem ez volt a fő oka, hanem az európai piacon a brexit és a kínai bevásárlások felfutása miatt tapasztalt extrém kereslet, ami a kiemelkedően jó felvásárlási árak miatt gyakorlatilag minden mozdítható jószágot kiszívott az országból.

Korábban egyébként száz százalékban a gyapja miatt értékes merinófajta tartása visszaszorulóban van a húsfajták javára, így a merinók aránya hetven százalék körüli szintre csökkent. Az idén az aszály miatti költségemelkedést leszámítva hasonlóan jó évük van a hazai juhászoknak az export miatt: maradt az élénk európai kereslet és a magas felvásárlási ár is. Az uniós bárány- és juhhúsimport 25 százalékkal esett vissza 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A kedvező piachelyzet pedig az elkövetkezendő 3-5 évben is kitarthat, hiszen ezt a piaci rést többlettermeléssel egyik európai versenytárs sem tudja betölteni.

Mégis, alig fogyasztjuk

A fogyasztók alaposabb tájékoztatása, a fogyasztás növelése és a magyarországi feldolgozók támogatása érdekében tavaly július 15-től a nem előre csomagolt (pultból kínált) juh-, kecskehúsnál is táblán kell jelölni a származási országot.

Az intézkedés óta a vásárlók sokkal jobban tudnak tájékozódni a magyar élelmiszerekről vagy akár a húsokról a boltokban

- mondta Erdős Norbert.

Az államtitkár hozzátette, a juhhús fogyasztása – azon túl, hogy régi hagyománya van Magyarországon – a modern konyhakultúrába is kiválóan beilleszthető. Ennek ellenére Magyarország az évi egy személyre jutó 0,35-0,38 kilogramm juhhús fogyasztással messze elmarad az uniós átlagtól, ami meghatározóan a Brexit következtében 1,9 kilogrammról, 1,3 kilogrammra csökkent.

A belföldi fogyasztás növekedésével viszont mind az állattartók, mind a feldolgozók biztosabb, stabilabb jövőt építhetnének

- emelte ki az államtitkár.

A koronavírus-járvány a juhtartókat is erősen érintette, csaknem 7785 tenyésztő megélhetése került veszélybe. Az unió piacán létrejött bárány- és juhhús hiány miatt rég nem látott szintű volt a vágóbárány értékesítési ára, a juhtej-termelés tavalyi mennyisége pedig az előző évekhez képest 100 ezer literrel maradt el. Mivel Európa juhhúsból nem önellátó, behozatalra szorul, ezért jelentős a kereslet a magyar élőjuh iránt is, tavaly mintegy 7050 tonnányi élőállat kivitelére került sor, ennek értéke az előzetes adatok szerint meghaladta a 46 millió eurót

- mondta Kukovics Sándort, a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója.

Hozzátette, az ágazat felemásan teljesít, mert az export területén 90%-os az élőállat kivitele, de a belföldi fogyasztás nagyon alacsony. Kiemelte viszont, hogy 2021. január 1-jével elindult az unió támogatásával az ágazatot segítő, bárányhús fogyasztást népszerűsítő második promóciós kampány, amelynek köszönhetően évente 260 ezer eurós támogatáshoz jut az ágazat 2023-ig.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

juhok

bárányok

üzlet

állomány

árak

hús