Itthon alig eszik ezt a húsfélét: pedig külföldön megvesznek érte

HelloVidék   
  Megosztom
Itthon alig eszik ezt a húsfélét: pedig külföldön megvesznek érte

A magyarországi nyúltenyésztés legnagyobb felvevőpiaca Németország, Svájc és Olaszország, ahol a járványhelyzet hatására visszaesett a kereslet. A takarmányárak ugyanakkor növekedtek, a felvásárlási árak csökkentek, a megmaradó húst hűtve be kell tárolni, ami komoly költségtöbbletet jelent. A magyar nyúl 96 százaléka exportra kerül, viszont a hazai fogyasztás emelkedése is segíthetné az ágazatot. Mennyi nyúlhúst fogyasztanak a magyarok? Mennyiért és hol juthatunk hozzá? Ennek jártunk most utána.

Korábban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számolt be arról, hogy a hazai előállítású nyúlhús-termékek 96 százaléka európai piacokon kerül értékesítésre, azonban az egyes országokban elrendelt korlátozások miatt a termékek iránti kereslet drasztikusan visszaesett 2020-ban. Emiatt a fogyasztói árak is jelentősen csökkentek, melynek következtében a feldolgozók kénytelenek voltak árat csökkenteni, ami az élőnyúl-felvásárlási árak csökkentéséhez vezetett.

A hazai tenyésztőszervezetek egyik fő bevételi forrása a belföldre és külföldre történő tenyészállat-értékesítés. Azonban a kialakult járványhelyzet miatt a tenyészállatok külföldre kiszállítása sokszor akadozott, bizonyos esetekben megállt. Szakemberek éppen ezért felhívták a figyelmet arra is, hogy a felvásárlás bizonytalansága miatt érdemes megfontolni a tenyészállatok szokásos frissítését, illetve a termékenyítést.

A járványhelyzet miatt a takarmányokban használt vitaminok ára drasztikusan megemelkedett, ami a takarmányok árában is megmutatkozott (2-4 Ft/kg áremelkedés), de további áremelkedésre is lehet számítani. A helyzetet súlyosbította, hogy a szabad piacon az egyes alapanyagok (pl. szója, olíva, olajpogácsa) hiánya is tapasztalható volt. A szakemberek éppen ezért külön kiemelték, hogy érdemes felkészülni arra, hogy a hosszú távú szerződéssel vagy lekötött készlettel nem rendelkezők várhatóan magasabb áron (akár 10-15 Ft/kg emelkedés mellett) tudnak majd takarmány-alapanyaghoz jutni.

A koronavírus miatt elrendelt korlátozó intézkedéseknek köszönhetően a fuvarozást végző társaságok emeltek díjaikon, illetve a járvány gócpontjának számító, a nyúl ágazati export fő piacát képviselő Olaszország felé csak jócskán megemelt díjjal vagy egyáltalán nem vállalták a szállítást. Mindemellett arra is lehetett számítani, hogy a feldolgozók a csökkentett ár ellenére sem lesznek képesek eladni áruikat az európai piacokon. Ahogy a szakértők mondták, megfontolandó a piac beindulásáig a termékek fagyasztott állapotban tárolása. Ez azonban jelentős többletköltséget és likviditásbeli zavarokat eredményezhet.

Nyúlhús-feldolgozás, -értékesítés

A nyúlhús feldolgozását végző élelmiszeripari vállalkozások száma a korábbi gazdasági válság következtében jelentősen csökkent. A NAK adatai alapján azt tudjuk, hogy napjainkban már csak két vágó és feldolgozó működik a korábbi hat üzemből. A nyúlhús-fogyasztás elsősorban európai piacok – főként olasz, német és svájci fogyasztók által kedvelt termék – történik, ezért az olaszországi korlátozások jelentősen érintették a termékek export értékesíthetőségét.

A feldolgozóipari üzemek legnagyobb problémája az értékesítés jelentős mennyiségi visszaesése és az árak folyamatos csökkenése mellett, hogy a hazai termelők hezitálnak a tenyészállatok szokásos frissítése ügyében. Több termelőnek az is kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben végezzen-e termékenyítést, lesz-e folyamatosan felvásárlás, amely a feldolgozható alapanyag rendelkezésre állásának bizonytalanságát eredményezi.

A feldolgozóüzemek tárolási kapacitásai, mélyhűtő tárolói nem alkalmasak a hosszabb idejű készletezésre, illetve saját források terhére a készletek hosszabb távú finanszírozása is jelentős forrás-lekötést igényelne, amelyhez nincs megfelelő tőkeellátottságuk. A koronavírus-járvány elhúzódása az exportszállítások elmaradását eredményezheti, amely miatt a felhalmozódó készleteket mélyhűtött állapotban szükséges tárolni a piacok megindulásáig. Ez az átmeneti tárolás jelentős többletköltséget és likviditásbeli zavarokat eredményezhet.

Lassan luxuscikké válik a nyúlhús?

Érdekesség, hogy a pandémiás időszak előtti 6-7 ezer tonnás kivitellel is Európa legjelentősebb exportőre vagyunk, hiszen a két itthoni, külföldi érdekeltségű vágóhíd által feldolgozott hús 96-97%-a exportra kerül. A hazai áruházakban megjelenő 3-4% azonban a folyamatos áremeléseken edződött hazai fogyasztóknak is luxuscikknek számít és nyilván az utóbbi 15-20 évben elmaradt népszerűsítés miatt sem ismeri eléggé az átlagfogyasztó pl. a csirkehús alternatívájaként kipróbálható alapanyagot.

Ennek fejében megnéztük a legnagyobb magyar áruházakat, hogy mire számíthatunk, ha nyúlhúst szeretnénk vásárolni. Valóban borsos áron mérik ezt a húsfajtát?

  • A Tesco online kínálatában friss, dobozolt nyúlcombot most 1699 Ft/csomag áron vehetünk, darabos nyúlhúst, csomagolt verzióban pedig szintén 1699 Ft/csomag áron.
  • A Spar kínálatában már kicsit olcsóbban találjuk a nyúlhúst, darabolt, csomagolt verzióban 1349 Ft/csomagért vehetjük meg. A friss, pecsenye nyúl lapockát 1699 Ft/csomag áron, a pecsenye nyúl combfilét pedig1559 Ft/csomag áron szerezhetjük be.
  • Az Auchan polcain a nyúl eleje húst 1329 Ft/csomag áron, a nyúl apróhúst pedig 2658 Ft/kg áron találjuk.
  • A Matusz-Vad kínálatában többféle nyúlhúst találunk: itt találunk nyúl gerinc filét 3889 Ft/kg áron, nyúl combot 3149 Ft/kg áron, lapockát 2099 Ft/kg áron, májat 1519 Ft/kg áron.

Az árak tekintetében látszik, hogy valóban magasabb áron juthatunk nyúlhúshoz, mint például csirkéhez vagy a sertéshez, de azért az üzletek nagy részében még 2000 forint alatt beszerezhetjük. Éppen ezért érdemes nyitott szemmel járni, hiszen az akciók során még ebből az összegből is lefaraghatunk.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nyúl

nyúltenyésztés

nyúltenyésztők

nyúlhús

nyúltartás

nyúlágazat