Fontos változás jön az ALDI diszkontjaiban: erről minden háziasszonynak tudnia kell
Az ALDI Magyarország bővíti együttműködését a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, és országszerte lehetővé teszi a használt étolaj visszagyűjtését. A vállalat döntésének köszönhetően jelentősen nőhet a Magyarországon visszagyűjtött lakossági sütőzsiradék mennyisége.
Az ALDI Magyarország 2020 decemberében kezdte meg együttműködését a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, amely során az áruházlánc 11 üzleténél helyeztek el a használt sütőzsiradék leadására alkalmas konténereket. A vásárlók körében hamar népszerű lett a leadási lehetőség, már a telepítés utáni hetekben folyamatosan nőtt a leadott mennyiség, egyes üzleteknél pedig naponta háromszor is megteltek a gyűjtők.
Az áruházlánc és a Biofilter így havonta több tonna étolaj környezetbe jutását akadályozta meg, hiszen a begyűjtött étolajat újrahasznosították. Az egyéves tesztidőszak tapasztalatai alapján, környezetvédelmi vállalásaival összhangban a vállalat úgy döntött, hogy országszerte valamennyi olyan üzleténél lehetővé teszi a használt étolaj leadását, amelyek esetében a tárolók elhelyezésére lehetőség nyílik.
A telepítés után az áruházlánc 152 üzletéből több mint 100 áruháznál lesz leadható műanyag palackban a sütőolaj: december hónap során 20 áruháznál telepítik a gyűjtőket, a többi üzletnél pedig a következő hónapokban helyezik ki a bejárathoz közeli, frekventált helyeken.
2021-ben is számos lépéssel csökkentettük a környezetterhelésünket, hiszen 16 üzletünknél telepítettünk háztartási naperőműveket, decemberben pedig teherautó-flottánkat az országban elsőként elektromos kamionnal bővítettük. Az elmúlt egy év során nagyon sikeres volt vásárlóink körében a használt étolaj leadásának lehetősége, ezért is döntöttünk úgy, hogy országszerte több mint 100 áruházunknál tesszük lehetővé a használt sütőzsiradék ingyenes és biztonságos leadását. A leadott étolaj újrahasznosítása révén vásárlóinkkal közösen egy újabb lépést tehetünk a környezetterhelés csökkentése érdekében, hiszen jelentősen nőhet a Magyarországon visszagyűjtött lakossági sütőzsiradék mennyisége
– nyilatkozta Bernhard Haider a Biofilter Zrt.-vel kötött megállapodás kapcsán.
Az ALDI Magyarországgal tavaly elindított lakossági használt sütőolaj begyűjtési programunk sikere is megmutatta, hogy a lakosságnak egyre nagyobb az igénye arra, hogy az otthonukban keletkezett konyhai hulladékoktól környezetbarát úton váljanak meg. A további Használt Étolaj Box-ok kihelyezésével erre könnyedén lehetősége nyílik majd mindenkinek, aki szeretne aktívan részt venni a körforgásos gazdaságban
- mondta Deák György, a Biofilter Zrt. alapító-vezérigazgatója.
A használt sütőolaj gyűjtése és leadása egyszerű, hiszen a kihűlt étkezési olajat elég egy műanyag palackba visszatölteni, majd az áruházaknál kihelyezett tárolókba dobni, az elszállításról és az újrahasznosításról az országos begyűjtőhálózattal rendelkező Biofilter Zrt. gondoskodik.
Decemberben már az alábbi üzleteknél is lesz elérhető ingyenes gyűjtőpont:
- Balatonfüred Fürdő utca 31.
- Budapest Régi Fóti út 64.
- Budapest Budapest, Hofherr Albert u. 40/a
- Budapest Pesti út 237/p
- Debrecen Ötvenhatosok tere 5/b.
- Dunaharaszti Jedlik Ányos u. 1.
- Dunakeszi Pallag u. 68.
- Dunaújváros Kandó Kálmán tér 10.
- Esztergom Dobogókői u. 86.
- Győr Fehérvári út 5/A
- Halásztelek Korbuly u. 1.
- Kazincbarcika Hadak útja 9.
- Kecskemét Izsáki út 69.
- Miskolc Kiss Ernő u. 13/A
- Miskolc II. Forrás utca 5.
- Nyíregyháza Törzs utca 2.
- Szántód Május 1. utca 10.
- Szombathely Szent Gellért u. 49.
- Szombathely Demeter u. 2.
- Vecsés Wass Albert u. 2.
Sütőzsiradék: kiöntés helyett újrahasznosítás
Ma Magyarországon mintegy 25 000 tonna használt étolaj keletkezik a háztartásokban, ennek mindössze nagyjából 2%-a, körülbelül 500 tonna kerül begyűjtésre. A használt sütőolaj jelentős környezetterhelést jelent, hiszen a talajba jutva gátolja annak légáteresztő képességét, a kommunális hulladékba helyezve pedig nehezen lebontható anyagként keveredik a háztartási szeméttel. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha a csatornahálózatba kerül, hiszen egyrészt növeli a szennyvíztisztítók terhelését, másrészt gátolja a természetes vizek autooxidációs folyamatait. Egyetlen csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet. A használt étolaj pedig érték, hiszen az ülepítés és dekantálás után keletkező tisztított, használt olaj gyakorlatilag 100%-ban újrahasznosítható. Minden egyes liter begyűjtött és újrahasznosított használt étolajjal annyi felesleges szén-dioxid kibocsátásától mentesíthető a környezetünk, mintha 90 kmrel kevesebbet autóztunk volna. A tisztított növényi olajat a Biofilter Zrt. biodízel gyártására adja át. A jelenlegi szabályozás értelmében Magyarországon 8,2%-os arányban kötelező biodízelt keverni a gázolajhoz, így tehát a lakosságtól begyűjtött étolaj közlekedési felhasználásra visszajuthat a lakossághoz vagy a logisztikai iparág szereplőihez.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)