Őrület, milyen csapásokat szenvedtek el a magyar gazdák: eddig 1,5 millió állat veszett oda

Agrárszektor   
  Megosztom
Őrület, milyen csapásokat szenvedtek el a magyar gazdák: eddig 1,5 millió állat veszett oda

Idén már több mint 1,5 millió baromfit kellett leölni Magyarországon a madárinfluenza miatt, és habár ez a szám hatalmasnak tűnik, a 2020-as 4,7 millióhoz képest kisebb pusztítást feltételez - tudta meg az Agrárszektor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih). Hozzátették, 2021-ben a tavaszi felszámolások miatt kifizetett kártalanítások összege 1,37 milliárd forint volt, míg tavaly összesen 14 milliárd forintot kaptak az érintett állattartók. A madárinfluenza hazai megjelenése miatt számtalan, úgynevezett harmadik ország megtiltotta a baromfihús és egyéb termékek beszállítását Magyarország teljes területéről.

A tavaszi madárinfluenza kitörések után ősszel ismét több megyében megjelent a vírus Magyarországon, a járvány gyors terjedése miatt pedig rengeteg állatot kellett leölni. Az idei évben az őszi, jelenleg is zajló járvány során összesen 758 293 állatot kellett eddig leölni hazánkban, míg a 2021-es tavaszi járványkitörés alkalmával ennél valamivel kevesebbet, 746 594 állatot öltek le a hatóságok. A 2020-as járvány adataival összehasonlítva azonban egyértelműen látszik, hogy idén kisebb „pusztítást” végzett a madárinfluenza az országban, hiszen míg ebben az évben kicsit több, mint 1,5 millió baromfit kellett ártalmatlanítani a vírus miatt, tavaly összesen 4 760 776-öt – tájékoztatta az Agrárszektort a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól.

A Nébih azt is elárulta, hogy 2021-ben a legtöbb leölés a tavaszi járványkitörés idején a házityúkállományokban volt, a mostani, őszi járvány esetében azonban a kacsák között. A 2020-as járvány alkalmával a víziszárnyas állományban volt a legnagyobb a betegség felszámolása kapcsán a veszteség, 3 195 308 állatot kellett akkor leölni.

A cikk folytatása az Agrárszektoron olvasható!

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárszektor

madárinfluenza

madárinfluenza-fertőzés