Egyre több a robot a magyar munkahelyeken? Most kiderül, mi vár ránk a jövőben

Pénzcentrum   
  Megosztom
Egyre több a robot a magyar munkahelyeken? Most kiderül, mi vár ránk a jövőben

Visszafordíthatatlanul zajlik a digitális transzformáció Magyarországon, az a cég, amelyik lemarad erről, komoly problémákkal nézhet szembe - mondta a Pénzcentrumnak Csuhaj Katalin. A Corning Hungary ügyvezetője kifejtette, hogy miképp zajlik ez a folyamat a pénzügyi szolgáltató cégnél, és arról beszélt: nem kell attól tartani, hogy a robotok, programok elveszik az emberek munkáját, náluk sem ez történt, sőt. Azt is elmondta, miért választotta Budapestet a többek között a Gorilla Glasst is előállító anyacég a üzleti szolgáltatójának központjául, és az is kiderült, hogy miképp lehetne javítani a női vezetők arányát Magyarországon.

Pénzcentrum: Hogyan érte a céget a világjárvány tavalyi kirobbanása? Gyorsan tudtak alkalmazkodni az új helyzethez?

Csuhaj Katalin: 2020. márciusában érte el Magyarországot is a járvány, nekünk vannak sanghaji kollégáink is, úgyhogy tőlük már korábban is tudhattuk, hogy valami olyan dolog következik, ami felforgatja a világot. Így időben el tudtuk kezdeni az üzleti folytonosság megtervezését: mi történne, ha a dolgozók nagy része megbetegedne például. A home office-ra fel voltunk készülve, 2020 előtt is a kollégák többsége heti egy napot otthonról dolgozhatott, úgyhogy viszonylag gyorsan át tudtunk állni erre a működésre: mindenkinek megvoltak otthon a szükséges eszközei, feltételei. A COVID számos folyamatot idézett elő: nyersanyaginflálódást, a logisztikai szolgáltatások drágulását többek között. Az üzleti szolgáltató központokat a nagyvállalatok azért hozzák létre, hogy költséghatékonyan tudjanak működni. Ez számunkra annyit jelentett, hogy a járvány alatt is tudtunk növekedni, újabb szolgáltatásokat bevezetni a Corning vállalatcsoport részére. Legutóbb a HR-területet vettük fel a szolgáltatások közé: egyelőre különböző, adminisztratív területeken segítjük a HR-szekciót, de az a cél, hogy ez a terület is bővüljön. Összességében úgy gondolom, hogy sikeresen jöttünk ki az elmúlt másfél évből, a növekedés mellett a munkatársak egészségét is sikerült megóvni, megerősödtünk ebben a kihívásban. Ugyanez igaz az anyavállalatra is: a Corning éves árbevétele tavaly meghaladta a 11 milliárd dollárt, és a várakozások szerint - ha az utolsó negyedév is jól sikerül -, akkor 2021-ben még ezt is sikerül majd felülmúlni.

A járvány kitörése óta gyökeresen átalakultak a munkahelyek, egyre többen már csak elvétve járnak be az irodába dolgozni. Önöknél mi a helyzet, milyen változások voltak?

Home office tekintetében mi a hibrid megoldásban hiszünk: szükség van az irodai jelenlétre, a közös élményekre is, mert nagyon nehéz úgy a vállalat iránti elköteleződést, a kollegialitás érzését kialakítani, ha nem találkoznak személyesen a munkatársak. Hosszú távon is azt gondolom, hogy megmarad az iroda, csak éppen a szerepe fog változni: sokkal inkább közösségi szerepe lesz a jövő munkahelyeinek, a közös gondolkodás, kollaborációk helyszíne lesz. És nyilván, amelyik munkakörben lehetséges, ott teret kell adni az otthoni munkavégzésnek is, mi ezért alkalmazzuk a hibrid lehetőséget. Sőt, iparági szinten az álláskeresőknél már külön igényként is megjelent a hibrid munkavégzés. Azt gondolom, hogy ez is egy ütőkártya lehet a tehetséges munkaerőért folytatott versenyben.

A kormány immár biztosítja a lehetőséget a munkáltatóknak, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást a dolgozók körében. Önök hogy állnak a kérdéshez?

Bár a munkatársak és a családjaik egészségének védelme nagyon fontos, de a vállalati kultúránkból adódóan, amelynek jelentős eleme az egyén tisztelete, nem tettük kötelezővé az oltást. Csak ajánljuk a dolgozóknak, de egyelőre nem tervezzük a kötelező oltás bevezetését.

Sok cégnél valamiféle bónusszal honorálják, ha valamelyik dolgozó felveszi a vakcinát. Ilyen motivációt sem alkalmaznak?

Teljes mértékben az egyénre bízzuk a döntést, de természetesen hangsúlyozzuk az alkalmazottaknak, hogy milyen egészségügyi előnyökkel jár, ha beoltatják magukat. Nincs vállalati ösztönzőprogramunk a koronavírus elleni védőoltás kérdésében.

Említette a logisztikai kihívásokat: világszerte nagy probléma az alapanyaghiány és a szállítási nehézségek. Önök mit tapasztalnak ebben az ágazatban?

A Corningnál logisztikai feladatokat csak részben végzi a magyar leánycég, a globális értéklánc menedzsmentet támogatja itt egy csoport, ennek része a beszerzési és logisztikai szolgáltatás. Rengeteg projekt fut arról, hogy hogyan lehet a jelenlegi kihívásokat leküzdeni, ez most a magyar csoport fókuszterülete. Látjuk a globális folyamatokban, hogy többrétű a probléma. És ez valamilyen szinten egy folyamatos kihívás lesz, legalábbis mi arra számítunk, hogy akár évekig is fókusz lesz a vállalatoknál a logisztikai és árubeszerzési problémák kezelése.

Az interjú itt folytatódik tovább.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

robotok

robotika

pénzcentrum