Vajon lesz magyar hal a boltokban? Ennyibe kerül idén egy kiló ponty, harcsa, lazac

HelloVidék   
  Megosztom
Vajon lesz magyar hal a boltokban? Ennyibe kerül idén egy kiló ponty, harcsa, lazac

Karácsonykor sok magyar háztartásban tartják azt a szokást, hogy halétel kerül az asztalra. Gyakran előfordul az is, hogy van, aki csak ilyenkor fogyaszt egyedül halat, mondjuk sült vagy halászlé formájában. Az ünnepek alatt a háziasszonyok változatos, egészséges halételeket varázsolnak a családi asztalra. Éppen ezért most annak jártunk utána, mennyiből hozhatjuk ki a karácsonyi halvacsorát, ha többféle húst is szeretnénk készíteni.

A magyar hal kiváló minőségű és egészséges. Erre hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) és az Agrármarketing Centrum közösen a figyelmet. Mint azt hangsúlyozták, a kiemelt halfogyasztási időszakban érdemes tudatosan vásárolni, és lehetőleg itthon megtermelt édesvízi halakból készült ételeket tenni a karácsonyi asztalra.

A hazai halfogyasztás mintegy 35-40 százaléka a karácsonyt megelőző időszakra esik, ez egyes nagy haltermelők esetében akár az éves forgalom 60-70 százalékát is adhatja. A halfogyasztás az elmúlt években lassan, de folyamatosan növekedett

- hívta fel a figyelet Nagy István agrárminiszter.

Hozzátette, az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a jelenlegi egy főre jutó éves átlag halfogyasztás tovább bővüljön és ezen belül minél nagyobb arányban kerüljenek az asztalra magyar halak. A hamarosan induló MAHOP Plusz pályázat forrásai segítik a haltermelés megújítását és kapacitásnövelését, így csökkentve az ország importfüggőségét, mivel a koronavírus-járvány is megmutatta, hogy törekednünk kell az önellátásra.

Az elmúlt években jelentős figyelmet szenteltek a halhúsminőségi kérdéseinek, a minőségi haltermékek elismerésének. Ennek eredményeként tavaly két magyar haltermék, a Szilvásváradi pisztráng, és az Akasztói szikiponty európai földrajziárujelző-oltalmat kapott, idén pedig a Balatoni hal és a Szegedi tükörponty szerezte meg az uniós elismerést. A tárcavezető bízik benne, hogy nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján, egyre többen választják a magyar halat. A hazai termékek fogyasztásával ugyanis, nemcsak a magyar gazdaságot, hanem a magyar családok megélhetését is támogatjuk.

Hazánkban a legnagyobb mennyiségben termelt halfaj a ponty, amelyből tavaly közel 12 000 tonna piaci méretű korosztályt halásztak le a 26.000 hektáron gazdálkodó tógazdasági haltermelők, a második legnépszerűbb halfajunk az afrikai harcsa, ebből közel 4 000 tonnát termeltek a precíziós zárt rendszerekben. Karácsonkor is a ponty és az afrikai harcsa a legnépszerűbb hazánkban, ezeket követi a szürkeharcsa, a süllő, a busa, az amur és a kárász.

Elmondható, hogy egyre több hal kerül feldolgozott, konyhakész formában a fogyasztók asztalára, ebben a kategóriában kiemelt az afrikai harcsa, a szálkamentes húsú hal jelentős része így kerül forgalomba. A hazai élelmiszerellátáson kívül az akvakultúra ágazat komoly szerepet vállal a horgászati célú természetes vizek telepítésében is, ahová évente 4-5 ezer tonna hal kerül kihelyezésre, így elmondható, hogy a horgászszervezetek a legnagyobb vevőink közé tartoznak.

A MA-HAL kiemelt céljai között szerepel a hazai haltermelés és értékesítés felerősítése, ennek érdekében a szervezetünk tavaly az Agrárminisztérium támogatásával elindította a rendszeres, legalább heti egy alkalommal történő halfogyasztásra ösztönző „HalPéntek” kampányát, amelynek keretében a www.halpentek.hu weboldalon létrehoztunk egy karácsonyi halbolt keresőt, amin nem csak a halboltok, hanem a termelői halárusító pontok és megtalálhatóak. Aki magyar halat vásárol most Karácsonyra, az nem csak a hazai termelők munkáját segíti, hanem a földet is óvja, hiszen az itthon előállított édesvízi haltermékek mind környezetbarát és fenntartható termelésből származnak

- tette hozzá Németh Istáván.

Ondré Péter, az AMC ügyvezetőjének beszámolója szerint, a Kapj rá! halfogyasztást ösztönző kampány uniós célkitűzése volt az 5,7 kg/fő éves átlagos halfogyasztás 20%-kal való növelése, ami már négy 4 év alatt már 6,5 kg fölé emelkedett.

A program indulása, 2017 óta csaknem 5 millió embert értek el, és 77 ezer adag ételt kóstoltattak különböző rendezvényeken - ismertette. Az édesvízi halfogyasztást népszerűsítő kampány hatékonysági vizsgálata is megmutatta, egyre többen választják az édesvízi halfajokat, amiben segítséget nyújtanak a konyhatechnológiákat bemutató kisfilmek és a receptek is. Bár a magyarok számára a halfogyasztás kiemelten a karácsonyi időszakra koncentrálódik, de érdemes egész évben halat fogyasztani magas omega-3 zsírsav, foszfor-, jód-, fluor-, szelén-, vas-, kálium- és kalcium-, valamint A-, D-, B2-, B6-, és B12-vitamin-tartalma miatt. A hal fogyasztása csökkenti a szívroham kockázatát, sokat segíthet például a stressz leküzdésében vagy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, csökkenti az időskori szellemi leépülés kockázatát, sőt az allergiás megbetegedések megelőzésében is segíthet

- mutatott rá Ondré Péter.

Milyen áron vehetünk magyar halat?

A legtöbben ilyenkor szeretik felkeresni kedvenc húsboltjukat, és szeretik ott megvásárolni a kedvencüket. Most megnéztünk néhány nagyobb boltot, hogy kínálatukban mit találunk karácsony előtt. Az árak vegyesek, de az már most látszik, hogy, aki halászlevet szeretne az ünnepi asztalra varázsolni, annak érdemes több helyen is körülnéznie, hiszen van, ahol egészen jó akciókba futhat.

A Hal-Udvar árai a következőt mutatják:

  • Ponty (élő) 1490 Ft/kg
  • Ponty szelet 2690 Ft/kg
  • Ponty fej 490 Ft/kg
  • Ponty farok 990 Ft/kg
  • Ponty farok (húsos) 1290 Ft/kg
  • Ponty belsőség (friss, vegyes tej-ikra) 4900 Ft/kg
  • Ponty filé 2790 Ft/kg
  • Szürke harcsa (élő) 3500 Ft/kg
  • Szürke harcsa szelet 7100 Ft/kg
  • Szürke harcsa fej-farok-gerinc 850 Ft/kg
  • Szürke harcsa filé 7490 Ft/kg
  • Afrikai harcsa törzs 2890 Ft/kg
  • Afrikai harcsa filé 3590 Ft/kg
  • Kárász – keszeg (élő) 990 Ft/kg
  • Kárász – keszeg (tisztított) 1500 Ft/kg
  • Busa (élő) 990 Ft/kg
  • Busa szelet 1390 Ft/kg
  • Busa filé 1490 Ft/kg
  • Aquadella 2700 Ft/kg
  • Amúr (élő) 1350 Ft/kg
  • Amúr szelet 2400 Ft/kg
  • Amúr filé 2500 Ft/kg
  • Törpeharcsa (élő) 1500 Ft/kg
  • Törpeharcsa (tisztított) 1900 Ft/kg
  • Békacomb (fagyasztott) 4600 Ft/kg
  • Csuka filé 4500 Ft/kg
  • Csuka (fagyasztott) 3400 Ft/kg
  • Fogasfilé (fagyasztott) 4500 Ft/kg
  • Füstölt lazac filé 250gr (fagyasztott) 2500 Ft/db
  • Füstölt pisztráng 4500 Ft/kg
  • Garnéla rák nettó 800 gr (fagyasztott) 5200 Ft/cs
  • Gyufa tészta Bajai 500 gr 750 Ft/db
  • Halászlé fűszerkeverék 450 Ft/db
  • Halászlé kocka 750 Ft/db
  • Halászlé sűrítmény 200g 450 Ft/db
  • Halpucolás 600 Ft/db
  • Halnyúzás 900 Ft/db
  • Hekk (fagyasztott) 1490 Ft/kg
  • Kecsege / Tokhal élő 3500 Ft/kg
  • Kecsege / Tokhal tisztított 3700 Ft/kg
  • Koktél garnéla (fagyasztott) 3800 Ft/kg
  • Lazac filé (bőrös) 7390 Ft/kg
  • Őrölt chili paprika 500 Ft/db
  • Panírozott halrúd 2700 Ft/kg
  • Pangasius (naphal) filé (fagyasztott) 1700 Ft/kg
  • Pisztráng 2900 Ft/kg
  • Pisztráng filé 3400 Ft/kg
  • Süllő (fagyasztott) 3800 Ft/kg
  • Tenger gyümölcsei (fagyasztott) 3800 Ft/kg
  • Tilápia (fagyasztott) 2500 Ft/kg
  • Tintahal karika 350 gr 1950 Ft/cs
  • Tengerihal filé (alaszkai tőkehal filé) (fagyasztott) 1700 Ft/kg
  • U-5 Rák (fagyasztott) 12500 Ft/kg
  • Vajhal (fagyasztott) 4500 Ft/kg
  • Vegyes halaprólék 790 Ft/kg
  • Vöröstonhal filé (sushi minőség – fagyasztott) 8900 Ft/kg

Az Aranyponty árlistájábn a következőket találjuk:

Ponty

  • Élő - 1300 Ft/kg
  • Tisztított - 2300 Ft/kg
  • Szelet - 2500 Ft/kg
  • Filé - 3100 Ft/kg
  • Fej, farok, csont - 1000 Ft/kg
  • Belsőség - 5600 Ft/kg

Szürkeharcsa

  • Élő - 3400 Ft/kg
  • Tisztított egész - 4700 Ft/kg
  • Nyúzott egész - 4900 Ft/kg
  • Szelet - 6200 Ft/kg
  • Fej+farok - 1000 Ft/kg

Amur

  • Élő - 1000 Ft/kg
  • Tisztított - 1300 Ft/kg
  • Szelet - 1600 Ft/kg
  • Filé - 1800 Ft/kg

Kárász

  • Élő - 1000 Ft/kg

Afrikai harcsa

  • Filé (fagyasztott) - 3500 Ft/kg

A Halas Bt. árlistája a következőket tartalmazza:

Ponty

  • élő: 1430 Ft/kg
  • szelet:2300 Ft/kg
  • filé: 2500 Ft/kg
  • fej-gerinc: 550 Ft/kg

Busa

  • élő: 800 Ft/kg
  • szelet: 1250 Ft/kg
  • filé: 1350 Ft/kg
  • fej: 50 Ft/kg

Amur

  • élő: 1280 Ft/kg
  • szelet: 1900 Ft/kg
  • filé: 2000 Ft/kg

Szürkeharcsa

  • élő: 2995 Ft/kg
  • szelet: 4800 Ft/kg
  • filé: 5800 Ft/kg
  • fej, gerinc: 850 Ft/kg

Afrikai harcsa

  • filé: 3300 Ft/kg
  • filé fagyasztott 10% jéggel: 1950 Ft/kg

Keszeg

  • tisztított: 1300 Ft/kg

Kárász

  • élő: 980 Ft/kg
  • tisztított: 1300 Ft/kg

Pisztráng

  • belezett: 2500 Ft/kg
  • filé 3800 Ft/kg

Sülő

  • tisztított 10% jég: 2800 Ft/kg
  • filé 170/230g: 3700 Ft/kg

Fogas

  • filé fagyasztott: 3900 Ft/kg
  • filé: 7500 Ft/kg
  • friss: 4800 Ft/kg

Hekk

  • törzs:1480 Ft/kg
  • filé jégmentes:1980 Ft/kg

Fekete tőkehal

  • filé: 2400 Ft/kg

Tilápia

  • filé: 1980 Ft/kg

Pangasius

  • filé fehér: 1350 Ft/kg.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

halfogyasztás

halvásárlás

karácsony