Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: kiderül, lesz-e szigorítás szilveszterkor

HelloVidék   
  Megosztom
Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: kiderül, lesz-e szigorítás szilveszterkor

Orbán Viktor miniszterelnök tartotta meg az év utolsó Kormányinfóját. A sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy 2021 nehéz év volt a magyarok számára, de már nem voltunk olyan eszköztelenek a koronavírus világjárvánnyal szemben, mint 2020-ban, hiszen velünk volt az oltás. A miniszterelnök beszélt a gazdaság újraindításáról is.

Orbán Viktor a járvány kapcsán elmondta, hogy nem nagyon nő a legalább egyszer beoltottak száma 6,2 millió fölé nőni. Ezért most a megerősítő oltásokra és a gyermekek oltására koncentrálnak. A miniszterelnök beszélt a gazdaság újraindításáról is: ezt elmondása szerint nem segélyekre, hanem beruházások támogatására, munkahelyek védelmére alapozták.

Nem akarunk visszatérni a lezárásokhoz, de nem zárunk ki semmit

- mondta el a miniszterelnök.

Rendszeresen kap a kormány tájékoztatást az operatív törzstől, és ha szükség van rá, akkor tudunk dönteni korlátozásokról. De egyelőre úgy néz ki, hogy javul a járványhelyzet. Azt nem lehet még látni, hogy az omikron variánst mit tud, de fokozatosan vizsgáljuk a lehetőségeket. Az újévkor még nem várható bejelentés.

Elmondta, hogy jövő januárban valamikor majd harmadik oltáshoz kötik a védettségi igazolvány érvényességét, amely bizonyos szolgáltatásokra ma is vonatkozik.

A kormány minden eszközzel az átoltottság növelését akarja elérni. Elmondása szerint a védekezés sikerét leginkább a többlethalálozási adatokkal kell mérni. De elégedettnek lenni semmiképp nem lehet, mert több mint 30 ezer ember halt meg. Orbán szerint az egész járványhelyzethez humánusabban kéne hozzáállni.

Jó lelkiismerettel tudom vállalni a felelősséget az eddigi védekezésért

- mondta Orbán, kiemelve például a gyors vakcinabeszerzéseket.

Három fontos dolog

2022-ben három fontos dolog történik majd Magyarországon. Új gazdaságpolitikai intézkedéseket vezetnek be - mint pl. a 25 év alattiak jövedelemadó-mentessége. A védekezés folytatására is szükség lesz, melyet a kormány oltással kíván elérni. Már rendeltek is a Pfizer omikron elleni vakcinájából 9,5 millió adagot, ebből 1,5 milliót a gyermekek oltására szánnak. Az új oltóanyagok 2022 második és 2023 első felében érkeznek majd. A harmadik nagy ügynek 2022-ben a gyermekvédelmi népszavazást nevezte.

A sajtó kérdéseire válaszolva elmondta, hogy nem terveznek kötelező oltást bevezetni. A miniszterelnök szerint kényszerrel nem, hanem meggyőzéssel lehet hatni a magyarokra, hogy vegyék fel az oltást.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

orbán viktor

világjárvány

kormányinfó