Idén sem lesz olcsó az építkezés, felújítás: brutális áremelkedés várható az építőanyagoknál

MTI   
  Megosztom
Idén sem lesz olcsó az építkezés, felújítás: brutális áremelkedés várható az építőanyagoknál

Az építőipari cégek véleménye és a rendelésállomány alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 2022-ben is az ágazat növekedésére számít, ennek üteme várhatóan 5-6 százalékos lesz - közölte az ÉVOSZ.

Úgy vélik, az idén is a lakásépítés és felújítás, valamint az ipari szektor részére készülő csarnoképületek és logisztikai létesítmények adják majd az építőipar teljesítményét. Eközben a mélyépítés (út, vasút és infrastruktúra építés) területén nem számítanak bővülésre.

Ez utóbbit azzal magyarázzák, hogy Magyarországon országgyűlési választások lesznek tavasszal, ez az időszak pedig egy beruházási ciklus végét is jelenti. Ezért kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani, ami elsősorban az infrastrukturális beruházásokat érinti.

Az ÉVOSZ adatai szerint nagyságrendileg 35 ezer lakás, új építésű ingatlan van kivitelezés alatt, ebből megközelítőleg 25 ezer készülhet el a mostani szerződésekből kiindulva. A lakásépítés területén kiemelten fontos a Magyar Nemzeti Bank zöld otthonteremtési programja, amely a magasabb inflációs környezetben is kedvező kamatozású hitellel segíti a lakásépítést. Mindezek mellett pedig idén körülbelül 250 ezer lakást újíthatnak fel.

Az ÉVOSZ szerint az ágazat számára 2022-ben problémát jelent, hogy a járványhelyzet továbbra is lassítja és drágítja a kivitelezéseket, a képzett munkaerő hiánya és az alapanyagok áremelkedése szintén mérsékli az ágazat teljesítőképességét.

A szövetség arra is rámutat, hogy az építőipar számára az elmúlt öt évben a szakmunkás- és mérnökhiány jelentette a legnagyobb akadályt, a foglalkoztatási nehézségek pedig az idén is kihívás elé állítják az ágazatot. Kiemelték, hogy a 2013. évi foglalkoztatási mélyponthoz képest jelenleg mintegy 125 ezerrel több embert foglalkoztat az ágazat, mintegy 375 000 ezer dolgozónak biztosít állást. A létszámbővülés azonban főként a segédmunkások és betanított munkások körének bővülését jelentette.

Mindezek miatt az ágazati munkaerőpiacot továbbra is jellemezni fogja a munkaerő keletről nyugati irányba áramlása. Az ÉVOSZ szerint ezért nagy figyelmet kell fordítani az idén is az unión kívüli, úgynevezett harmadik országból érkező szakmunkások és mérnökök magyarországi foglalkoztatására.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

építkezés

felújítás

évosz

építőipari vállalkozók országos szakszervezete

építőipar