Rohamtempóban zajlottak a telepítések: több ezer hektárral bővült a hazai erdőállomány

HelloVidék   
  Megosztom
Rohamtempóban zajlottak a telepítések: több ezer hektárral bővült a hazai erdőállomány

A fával borított területek növelése és a meglévő erdők megőrzése érdemben hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez – közölte Nagy István agrárminiszter.

Az Országfásítási Program 2019-es meghirdetése óta már több mint 40 ezer hektár új erdő és faültetvény létesítésére pályáztak a magyar gazdák. Az állami erdőgazdaságoknál folyó erdőtelepítési mintaprogramok keretében pedig 2019/2020-ban 554 hektár, 2020/2021-ben 683 hektár erdőt telepítettek. Ezen munka keretében az Újszülöttek Erdeje Program részeként több mint 3 millió facsemete került földbe

– tette hozzá a miniszter.

Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy az országfásítás részeként a Településfásítási Programban 2020 és 2022 között 1362 településen 36 ezer sorfát ültetnek el. A települések a fákat leggyakrabban játszóterek, sportpályák árnyékolására vagy iskola-, óvodaudvarok szépítésére használták fel. A legtöbb esetben a települések közösségi esemény keretében ültették el a fákat, bevonva ezzel a fiatalokat is, így a kezdeményezés környezeti nevelési szempontokat is szolgál.

Az elmúlt évek eredményei kapcsán a miniszter kitért arra is, hogy 2017 és 2022 között több mint 160 db Natura 2000 fenntartási terv kihirdetésére került sor. A gazdálkodók, valamint az erdészeti és természetvédelmi igazgatási szervezetek által készített tervek mintegy 450 ezer hektár Natura 2000 besorolású erdőterület természeti szempontú kezelését teszik lehetővé.

Hangsúlyozta, az állami erdőgazdasági társaságok az elmúlt tíz évben a szociális tüzelőanyag programban mintegy 1.200.000 m3 tűzifát biztosítottak a kezdeményezésben részt vevő önkormányzatoknak. Az állami cégcsoport kiszámítható munkája így folyamatosan lehetővé tette a leginkább rászorultak megsegítését a téli fűtési időszakban.

Az erdőgazdaságok kezelik és működtetik az ország egyik legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját. 2010 óta csaknem 27 milliárd forint értékben zajlottak erdei beruházások. Ezeknek köszönhetően a cégcsoport 52 új kilátót, 40 erdei szálláshelyet, 17 látogatóközpontot és 11 erdei iskolát létesített, mintegy 150 létesítményt pedig felújított. A turisztikai infrastruktúra működtetésére és fenntartására az erdőgazdaságok évente több mint 4 milliárd forintot fordítanak

– sorolta a tárcavezető.

Címlapkép: Getty Images

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 4,73 százalékos THM-el, és havi 96 143 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCreditnél. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 5,49% a THM; a Budapest Banknál 5,68%; a Sopron Banknál 5,72%,  a MagNet Banknál pedig 5,73%; míg az Takarékbanknál 5,78%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, a Raiffeisen Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

országfásítási program

erdő

erdőtelepítés

erdőfejlesztés

nagy istván

agrárminiszter