Ezek az útfejlesztések startolnak el vidéken: az építkezések hatással lesznek a helyiek életére

HelloVidék   
  Megosztom
Ezek az útfejlesztések startolnak el vidéken: az építkezések hatással lesznek a helyiek életére

A Magyar Közút beruházásában mellékútvonalakat újítanak meg a dél-alföldi, dél-dunántúli, észak-alföldi, észak-magyarországi, közép-dunántúli és közép-magyarországi, továbbá a nyugat-dunántúli régióban. A 7 régióban 62 útfelújítást részleteznek, a főképp mellékútvonalak korszerűsítését tartalmazó keretszerződés 2020-2024 között hazai forrásból valósul meg, de autópályaszakaszok korszerűsítésére is sor kerül.

Átfogó útfejlesztési csomagot tett közzé a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A Közbeszerzési Hatóság oldalán megjelent hirdetményben 7 régióban 62 útfelújítást részleteznek. Korábban írtunk arról, hogy 2022-ben milyen gyorsforgalmi útfejlesztéseket terveznek szerte az országban.

A beruházások során elsősorban négyszámjegyű mellékutak korszerűsítését végzik el, de érintett az M7-es és M3-as autópálya is, továbbá Békés megyében buszmegállók burkolatait is megújítják, írja a magyarepitok.hu.

Az érintett régiók:

  • Észak-Alföld régió (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok megye)
  • Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye)
  • Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye)
  • Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna megye)
  • Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Pest megye)
  • Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye).

Az átfogó csomagban a következő projektek valósulnak meg, az alábbi kivitelezők munkájával:

  • 5105 jelű Apostag-Solt összekötő út 7+621-11+845 km szelvények között – Soltút Kft.
  • Jánoshalma, Bajai út, Rákóczi út-Dózsa György út csomópont – Duna Aszfalt Zrt.
  • 5217 jelű Szabadszállás-Kaskantyú ök. út 20+400-21+350 km szelvények között – Soltút Kft.
  • 5501 jelű Kelebia - Baja ök. út 52+100-53+800 km szelvények között – Soltút Kft.
  • 54117 jelű Rémi bek. út 0+960- 3+940 km szelvények között – Soltút Kft.
  • 4642 jelű Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes összekötő út 3+910-5+590 km szelvények között – Duna Aszfalt Zrt.
  • 4244 jelű Sarkad-Doboz összekötő út 1+318-2+320 km szelvények között – Duna Aszfalt Zrt.
  • 5405 jelű Soltvadkert-Szeged összekötő út 51+510-53+910 km szelvények között – STRABAG Általános Építő Kft.
  • Békés megyében összesen 49 db buszmegálló burkolatának felújítása – Duna Aszfalt Zrt.
  • 51 sz. főút és az 52 sz. főút körforgalmi csomópont – STRABAG Általános Építő Kft.
  • Kecskemét, Akadémia körút - Nyíri út kereszteződése – Duna Aszfalt Zrt.
  • 3502 j. Tiszavasvári – Hajdúböszörmény összekötő út 4+006-8+022 km szelvények közötti szakasz – KE-VÍZ 21 Zrt.
  • 3225 j. Szolnok-Jászkisér összekötő út 2+268-4+134 km szelvények közötti szakasz – STRABAG Általános Építő Kft.
  • 4513 j. Csépa-Csongrád összekötő út 0+780-1+655 km szelvények közötti szakasz – Duna Aszfalt Zrt.
  • 3631 j. Tiszadob-Tiszavasvári összekötő út 5+414-6+414 km szelvények közötti szakasz – KE-VÍZ 21 Zrt. és Zemplénkő Kft.
  • 3826 j. Tiszatelek-Kék összekötő út 7+443-8+743 km szelvények közötti szakasz – KE-VÍZ 21 Zrt. és Zemplénkő Kft.
  • 4127 j. Beregdaróc-Fehérgyarmat-Csengersima összekötő út 39+400-41+400 km szelvények – KE-VÍZ 21 Zrt. és Zemplénkő Kft.
  • 4922 j. Győrtelek-Mérk összekötő út 0+000-5+000 km szelvények közötti szakasz – STRABAG Általános Építő Kft.
  • 5609 j. Pécsvárad - Pereked összekötő út 4+000 - 5+801 km szelvények közötti szakasz – STRABAG Általános Építő Kft.
  • 5704 j. Bezedek-Bóly összekötő út 7+239 - 9+408 km szelvények közötti szakasz – STRABAG Általános Építő Kft.
  • 5611 j. Olasz-Pécs összekötő út 1+128 - 3+246 km szelvények közötti szakasz – STRABAG Általános Építő Kft.
  • 3405 j. Püspökladány-Balmazújváros összekötő út 7+606-11+050 km szelvények közötti szakasz – Duna Aszfalt Zrt.
  • 3405 j. Püspökladány-Balmazújváros összekötő út 18+780-20+480 km szelvények közötti szakasz – Duna Aszfalt Zrt.
  • 3227 j. Újszász-Jászapáti összekötő út 5+700-8+058 km szelvények közötti szakasz – STRABAG Általános Építő Kft.
  • 4103 j. Székely-Apagy összekötő út 0+000-4+978 km szelvények közötti szakasz – KE-VÍZ 21 Zrt. és Zemplénkő Kft.
  • 4118 j. Nagydobos-Fehérgyarmat összekötő út 0+817-5+000 km szelvények közötti szakasz – STRABAG Általános Építő Kft.
  • 3317 j. Hajdúnánás-Nyíregyháza összekötő út 34+360-40+171 km szelvények közötti szakasz – KE-VÍZ 21 Zrt. és Zemplénkő Kft.
  • 26 j. Miskolc – Bánréve másodrendű főút 14+460 – 14+905 km szelvény közötti szakasz – SWIETELSKY Magyarország Kft.
  • 4. sz. Budapest-Debrecen-Záhony I. rendű főút 128+716 km szelvény – STRABAG Általános Építő Kft.
  • 3622 j. Szerencs - Prügy összekötő út 3+600 – 8+000 km szelvény közötti szakasz – Colas Út Zrt.
  • 2615. j. Szendrő - Abod - Edelény összekötő út 2+970 – 4+375 km szelvények közötti szakasz – Colas Út Zrt.
  • 2609. j. Felsőtelekes - Szuhakálló összekötő út 13+788 – 15+808 km szelvények közötti szakasz – SWIETELSKY Magyarország Kft.
  • 3717. j. Erdőbénye - Tolcsva összekötő út 0+000 – 1+500 km szelvények közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • 3801. j. Bodrogkeresztúr - Sárospatak összekötő út 13+394 – 14+600 km szelvények közötti szakasz – Colas Út Zrt.
  • 3304. j. Mezőnyárád - Szentistván összekötő út 0+000 – 0+780 km szelvények közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • 3306. j. Vatta - Csincse - Mezőkeresztes összekötő út 5+737 – 7+335 km szelvények közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • 4127 j. Beregdaróc-Fehérgyarmat-Csengersima ök. út 28+785-30+185 km szelvények közötti szakasz – KE-VÍZ 21 Zrt. és Zemplénkő Kft.
  • 4917 j. Őr-Terem összekötő út 7+700-8+955 km szelvények közötti szakasz – STRABAG Általános Építő Kft.
  • 471 sz. Debrecen-Nyírbátor-Mátészalka II. rendű főút 73+026 km szelvény – STRABAG Általános Építő Kft.
  • 3201 j. Hatvan-Atkár összekötő út 0+1658 – 4+655 km szelvények közötti szakasz – Colas Út Zrt.
  • 3708 j. Hidasnémeti-Pálháza összekötő út 13+508 – 28+636 km szelvény közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • 3719 j. Sátoraljaúhely-Hollóháza-Kéked összekötő út 5+900 – 14+200 km szelvény közötti szakasz – Colas Út Zrt.
  • 22111 j. Karancsberény bekötő út 0+000 – 1+084 km szelvény közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • 22111 j. Karancsberény bekötő út 1+084 – 2+031 km szelvény közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • 2504. j. Eger-Bogács összekötő út 9+600-11+100 km szelvények közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • 2503 j. Eger-Novaj összekötő út 4+435 – 5+545 szelvények közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • 2406 j. Szurdokpüspöki-Gyöngyös összekötő út 14+200 – 16+610 km szelvények közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • 2126 j. Ecseg-Pásztó összekötő út 0+000 – 1+871 km szelvények közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • 2107 j. Penc-Keszeg összekötő út 3+541 – 4+800 km szelvények közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • 24 j. Gyöngyös-Parád-Eger másodrendű főút 7+350 – 15+085 km szelvény közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • M7 autópálya /Budapest-Letenye/ "B" H1+H2 183+200 - 184+200 km szelvények közötti szakasz – STRABAG Általános Építő Kft.
  • M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "J" H3 148+700 – 150+300 km szelvény közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "B" H3 148+100 – 150+000 km szelvények közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "B" H1 152+100 – 153+700 km szelvények közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "B" H1 40+614 – 41+950 km szelvények közötti szakasz – Colas Út Zrt.
  • M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "J" H1 125+930 – 129+000 km szelvények közötti szakasz – SWIETELSKY Magyarország Kft.
  • Gyöngyöshalász bekötőút 0+000 – 1+944 km szelvények közötti szakasza – HE-DO Kft.
  • 3224 j. Szolnok-Tiszasüly összekötő út 11+000-13+300 km szelvények közötti szakasz – STRABAG Általános Építő Kft.
  • 4901 j. Téglás-Balkány összekötő út 11+660-17+815 km szelvény – KE-VÍZ 21 Zrt. és Zemplénkő Kft.
  • 3312 j. Hejőpapi - Hejőbába - Oszlár összekötő út 5+772 – 6+512 km szelvény közötti szakasz – HE-DO Kft.
  • 46 sz. Törökszentmiklós-Endrőd-Mezőberény II.r. főút 2+645- 12+508 km szelvény – STRABAG Általános Építő Kft.
  • 3708 j. Hidasnémeti-Pálháza összekötő út 13+508 – 28+636 km szelvény közötti hidak felújítása – HE-DO Kft.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

útfejlesztés

útépítés

mellékutak

úthálózat

közút

autópálya