Mentőöv a kacsa-és libatartóknak: mutatjuk, hogy juthatnak támogatáshoz ezek a gazdák
A kormány egyszeri 1,9 milliárd forint forrást biztosít a kacsa- és libatartók számára – jelentette be Nagy István agrárminiszter az ágazat szereplőivel történt egyeztetésen a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, pénteken.
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium célja minden mezőgazdasági ágazat esetében a gazdálkodók helyzetbe hozása és erősítése. Nagy István arra emlékeztetett, hogy a baromfitartók számára kiemelten fontos állatjóléti támogatásokra fordított költségvetési keretösszeg 2010 óta folyamatosan emelkedik és mára elérte a 12 milliárd forintot.
Ezt az összeget az utóbbi években rendszeresen kiegészítette a minisztérium az ágazat fejlődése miatt megnőtt támogatási igények minél magasabb fokú kielégítése érdekében. Ennek is köszönhető, hogy a 2021-ben az alapkerethez hozzáadott források egyharmada a kacsa- és libatartókhoz került
– húzta alá a tárcavezető. A 2021-ben a már megemelt forrásokhoz képest is magasabb ágazati igény miatt most a kormányzat úgy döntött, hogy visszamenőleg kipótolja a kacsa- és libatartók számára az állatjóléti támogatásokat 1,9 milliárd forinttal.
Nagy István szerint fontos tény, hogy az Agrárminisztérium és jogelődjei 2008 óta a Baromfi Terméktanáccsal szoros együttműködésben alakította ki ennek a támogatási formának a szakmai tartalmát, igénylését és felosztását, az ágazat által megfogalmazott elvárásoknak megfelelően, beleértve a negyedéves kifizetések és a visszaosztások rendjét is és ezt az együttműködést a jövőben is fenn kívánják tartani. Kiemelte, gazdálkodói jelzések alapján az állatjóléti támogatásokat gyakran úgy építik be a felvásárlási árakba egyes piaci szereplők, hogy figyelmen kívül hagyják, ha végül megváltozik az állattartóknak kifizetett támogatás mértéke.
A miniszter álláspontja szerint ez az eljárás alkalmas a termelői bizalom megingatására, ezért mindenképpen visszaszorítandó. Elmondta még, hogy biztosítani kell a baromfiágazaton belüli egyensúlyt, amelyhez hozzájárul a források arányosabb elosztási rendje is. Emellett a tárca legkésőbb 2022 második felében új baromfi állatjóléti támogatás indítását tervezi a Vidékfejlesztési Program keretében, évi 12 milliárd forint értékben.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)