Jöhet a feketeleves: fantasztikus év után nehézségek várják idén az építőipart

MTI   
  Megosztom
Jöhet a feketeleves: fantasztikus év után nehézségek várják idén az építőipart

Az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetségének elnöke szerint fantasztikus évet zárt tavaly az építőipar Magyarországon, az idei év azonban nehezebb lesz az állami és önkormányzati megrendelések csökkenése és az infláció miatt, amit csak tetéz az orosz-ukrán háború hatása.

Koji László többek között erről beszélt a 7. Országos Építőipari Szakember Találkozón szerdán Budapesten a szövetség közleménye szerint.

Emlékeztetett arra, hogy az építőipar 5400 milliárd forintot "épített meg" a múlt évben, ez 13 százalékkal több, mint 2020-ban, egyben 1000 milliárddal meghaladja a 2019-est is. Az ágazat tavaly 375 ezer embernek adott munkát, ami 25 ezerrel haladja meg a járvány előtti utolsó évi adatot - írták.

Az idei nehézségeket sorolva az elnök figyelmeztetett arra, hogy felerősödött a keletről nyugatra irányuló munkaerő áramlás, így már egy nemzetközi méretű munkaerőpiacon kell versenyezni, ezért a szakmunkások megtartása érdekében emelni kell a béreket. Hozzátette, hogy talán most van egy olyan pillanat, amikor nem mennek el többen, mint amennyien hazajönnek.

Az ÉVOSZ elnöke aggodalmát és együttérzését fejezte ki a háborús helyzet miatt, szerinte az építőiparnak fontos felelőssége, hogy munkát adjon azoknak, aki Ukrajnából érkeznek és munkát szeretnének.

A rendezvényen átadták a Mesterek Mestere közönségdíjakat. A közönség szavazatai alapján 2021. Mesterek Mestere Vér Lajos lett, a második Somogyi Zsolt, a harmadik Nagy Elemér - áll a közleményben.

A közlemény szerint az idén nem osztottak ki szakmai díjat, mert számos pályamunka azonos színvonalú volt, amelyek közül nem tudtak győztest hirdetni.

A Mesterek Mestere Díjat 2015-ben alapította a Mapei Kft., hogy növelje az építőipari szakma társadalmi elfogadottságát. A pályázatok közül független szakmai zsűri választja ki az év Mesterek Mesterét. A közönségdíjat szavazás útján ítélik oda - írták.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

építőipar

építkezés

csok

lakás ingatlan